A McLaren nem fogja kizárni Sainzot a technikai dolgokból

A McLaren elmondta, hogy ők nem fogják kizárni Carlos Sainzcot semmilyen technikai kérdésből, annak ellenére sem, hogy jövőre már a Ferrarinál fog versenyezni a spanyol pilóta. Cyril Abiteboul pedig nem aggódik, hogy Ricciardo túl sok titkot vinne magával leendő csapatához.

Carlos Sainz Jr., McLaren in the press conference

Fotót készítette: FIA

Sainz a következő szezont már a Ferrari pilótájaként fogja megkezdeni, leváltva a négyszeres bajnok, Sebastian Vettelt, aki pedig az Aston Martinnál folytatja majd. A szokás általában az, hogy a távozó versenyzőt egy idő után már kizárják a technikai és fejlesztési kérdésekből, hogy ne tudják az így szerzett tudást átvinni következő istállójukhoz.

A McLaren viszont úgy látja, hogy számukra az a legjobb, ha úgy haladnak tovább, mintha semmi sem változott volna. Andreas Seidl csapatfőnök elmondta, hogy a gárda fő célja most az, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék, melynek segítségével a harmadik helyen tudnak zárni a konstruktőri bajnokságban. Ehhez viszont Sainz minden segítségére szükségük van.

Még több F1 hír:

„Jelenleg Carlos mindenből kiveszi még a részét; a pályán és a gyárban zajló dolgokból egyaránt” – nyilatkozta Seidl a Toszkán Nagydíj helyszínén. „Mi egyértelműen azt a filozófiát követjük, hogy ez a megfelelő megoldás ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki Carlosból is.”

„Végtére is, ugyanazok a céljaink ebben az évben. Ő a legtöbb pontot és a legjobb eredményeket akarja elérni, és mi sem vagyunk ezzel másképp. Ezt tartjuk helyesnek a csapat szempontjából. Őszintén szólva pedig szerintem ugyanígy fogjuk folytatni egészen a szezon végéig.”

Az év korábbi szakaszában a Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul még nem aggódott amiatt, hogy a Sainzot a McLarennél váltó Daniel Ricciardo bármilyen értékes információt is magával tudna vinni a csapattól, hiszen a McLaren fejlesztéseit korlátozni fogja a Mercedes-motorra való váltásuk.

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Abiteboul a következőket mondta akkor: „Ahogyan most a dolgok állnak, az autók többé- kevésbé nem fognak változni idénről jövőre, a McLarennek pedig az összes zsetonját az új motor integrálására kell majd költenie, ezért ott nem lesz teljesítménybeli előrelépés, ezáltal pedig teljesen normálisan folytathatjuk a munkát Daniellel.”

„Az egyetlen korlátozás az lesz, hogy 2022-ről nem fog tudni túl sokat. Ezzel egyébként sem lenne akkora gond, hiszen az még mindig elég messze van a pilóták szemszögéből, annak ellenére is, hogy a munkaerőnk egy jelentős része már 2022-vel foglalkozik.”


Így evett Leclerc vezetés közben a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon: Egy dobogó jó lenne!
Következő cikk Horner: két autóval nőnek az esélyeink

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország