A McLaren nagyon büszke Norrisra a mentális egészséggel kapcsolatos munkája miatt

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown „nagyon büszke” pilótájára, Lando Norrisra, amiért behozta a mentális egészség témáját a Forma-1-be, ezzel is felhívva a figyelmet a sokakt érintő jelenségre.

Lando Norris, McLaren, on the grid

Lando Norris, McLaren, on the grid

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris remek újoncszezont tudhatott maga mögött 2019-ben, úgy is, hogy úton a legjobb eredménye felé a Belga Nagydíjon az utolsó előtti körben esett ki. Idén azonban majdnem megduplázta a pontjait, és még karrierjének első Forma-1-es dobogós helyezését is megszerezte, az évadnyitó Osztrák Nagydíjon.

Norris a pályán kívül is talán a legaktívabb Forma-1-es pilóták közé tartozik, a live streamjeivel pedig többször is rendezett adománygyűjtést különböző karitatív szervezetek számára, és nyíltan beszélt a motorsportokban felmerülő mentális problémákról is.

Norris az Autosport/Motorsport.com-nak a nyáron még részletesen beszélt arról, hogy mentálisan „sokat szenvedett” az első Forma-1-es éve alatt, és kiemelte, hogy máshogyan kell hozzáállniuk az embereknek ehhez a témához, amit segített az is, hogy a McLarenhez partnerként csatlakozott a Mind jótékonysági szervezet is.

Zak Brown nagyra értékeli Norris munkáját a pályán kívül is a mentális egészséggel kapcsolatban:

„Szerintem fantasztikus munkát végez. Pont ma délelőtt beszéltem valakivel Norrisról, és azt kérdezték, – mivel csak a közösségi oldalakról ismerik őt – hogy „tényleg ilyen ő? Tényleg így viselkedik, mint Carlosszal?” Amit ti is láttok, az tényleg az, amilyenek ők ketten.”

„Szerintem ez az egyik oka annak, amiért ilyen népszerűek lettek, és amiért Lando is népszerű lett. Akármit csinál, abban önmagát adja. Nem játssza meg magát, őszinte, eredeti.”

„Szerintem remek, hogy valaki rávilágít ezekre a problémákra, ezt pedig őszinte meggyőződéssel csinálja, ez nagyon fontos.”

„Lando szerintem egy új hullámot, egy friss megvilágítást hozott a sportba, nagyon élvezetes őt nézni. Igazából egy félénk srác, de ez nem látszódik a közösségi oldalakon. Egyszerűen nagyon eredeti, és ő is jól érzi magát ebben a környezetben.”

Norris elmondása szerint „sokkal könnyebb” magabiztosnak lennie a versenyek előtt a második Forma-1-es szezonjában, de hozzátette, hogy találkozik most már olyan elvárásokkal is, amilyeneket még nem támasztanak egy újonccal szemben.

„Sokkal könnyebb volt ez az év hozzáállás szempontjából, felkészülteb voltam a versenyek előtt, és jobban tisztában voltam azzal, hogy mit kell csinálnom. Így is volt azonban már dolog ami most is nagyon nehéz, attól függetlenül, hogy hányadik évben vagy, csak a nézőpont változott kicsit” – mondta az Autosport/Motorsport.com-nak.

„Újoncként az emberek újoncként tekintenek rád, nem a világ vége, ha hibázol egy kicsit, mert jövőre úgy is javulsz. A második évben már nem számítanak ilyen hibákra, vagy legalábbis sokkal kevesebbre.”

„Kicsit nagyobb tehát a nyomás, és egy nagyobb szinten kell teljesítened, ami sokszor sikerült is a versenytempómmal, és még egy pár dologgal, de így is vannak még nagyon kemény dolgok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Olyan futamokat is meg tudott nyerni, melyeket nem neki kellett volna”
Következő cikk A DAS „nagyrészt azt hozta, amit a Mercedes várt tőle”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország