A McLaren nagyon akarja az ügyfélautókat: az ART lesz a Honda „B” csapata?

A McLaren nagyon akarja az ügyfélautókat: az ART lesz a Honda „B” csapata?

Ron Dennis mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügyfélautók bevezetésre kerüljenek a Forma-1-ben.

A GP-live.hu korábban már beszámolhatott az ügyfélautók tervezetéről, ami csütörtökön ismét a napirendi pontok között szerepelt a Stratégiai Munkacsoport ülésén. Egyelőre nincs konszenzus arról, hogy az ügyfélautók használatát bevezessék a Forma-1-ben, amivel komoly költségeket spórolhatnának meg a kisebb istállók, miközben valószínűleg a versenyképesség is javulna.

A McLaren élenjárója ennek és Dennis csütörtökön segített meggyőzni a feleket arról, hogy tegyenek meg egy komolyabb lépést a szabályváltozás felé. Az ügyfélautók lehetnének egyrészt azok a gépek, melyeket a top-istállók a korábbi szezonban használtak, és ezeket kapnák meg a kisebb csapatok.

A másik megoldás pedig a harmadik autó futtatása, ami szintén ezen rendszeren belül futna, azzal a különbséggel, hogy ez egy új autó lenne. Jelenleg csak akkor lehet szükség erre a megoldásra, ha túl kevesen maradnak a mezőnyben.

A Williams komoly ellenzője ennek, de vannak, akik támogatják az ötletet. Korábban a Red Bull is gondolkozott hasonló megoldásban, de a csapatnak most több gondja is van annál, minthogy egy harmadik autót is építsen… Ugyanez igaz lehet a McLarenre is, mely az első 5 versenyen még csak pontot sem szerzett a Honda szenvedése miatt.

A Honda számára azonban hosszú távon kifizetődő lenne egy ügyfélcsapat a McLaren mellett, mert azzal újabb fontos tesztkilométereket tehetnének meg, miközben olyan tehetségek juthatnának szerephez, mint Kevin Magnussen, Stoffen Vandoorne, Nyck de Vries és a japánok pártfogoltja, Nobuhara Matsushita.

A pletykák szerint a GP2-ben szereplő ART csapat beszállhat a Forma-1-be, és a McLaren ügyfélcsapata lehet. A Nicolas Todt tulajdonában lévő istállónál versenyez Vandoorne és Matsushita, akiknek az autója ugyanazt a festést kapták meg, mint a McLarennél. Ez egy teljesen logikus lépés lenne a részükről.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A BMW visszatér, csak nem a Forma-1-be? Inkább a WEC?! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. május 15.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING