A McLaren megpróbálta leigazolni Montoyát a 2018-as Indy 500-ra

A McLaren csapatának ügyvezetője, Zak Brown nemrég elárulta, hogy megpróbálta leigazolni a korábbi F1-es versenyzőt, Juan Pablo Montoyát, hogy vegyen részt velük a 2018-as Indianapolisi 500-as viadalon.

Juan Pablo Montoya

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Még tavaly decemberben jelentették be, hogy Montoya idén a McLarennel indul majd a híres versenyen.

A kolumbiai korábban 26 F1-es versenyt teljesített a wokingiakkal még 2005-ben és 2006-ban, három futamgyőzelmet és négy további dobogós helyezést szerezve.

Még több F1 hír:

2017-ben még a Honda erőforrása dolgozott a McLaren F1-es autójában, valamint az Indy 500-on indított gépében is, amellyel Fernando Alonso próbált szerencsét, kihagyva a Monacói Nagydíjat az amerikai oválért. 2018-ban erre viszont már nem volt lehetősége, mivel akkor már a Renault motorját használták.

Akkoriban viszont Montoya még az IMSA sorozatban próbált szerencsét a Acura Team Penske csapatával, amely az egyik, ha nem a legjobb istálló az IndyCarban. Montoya ennek köszönhetően viszont nem volt elérhető a McLaren számára.

„Próbáltam elintézni, hogy Juan Pablo velünk menjen 2018-ban, de szerződése volt, és nem engedték volna, hogy versenyezzen. Szóval ez volt a másik próbálkozás, amikor azt szerettük volna, hogy velünk induljon az Indy 500-on” – mesélte Brown.

 

„Ezúttal viszont már nem volt kontraktusa, így meg tudtuk őt szerezni.” Bár Brown csak 2016-ban, jó tíz évvel azok után csatlakozott a McLarenhez, hogy Montoya ott versenyzett, a két fél mégis jól ismeri egymást, hiszen a kolumbiai Brown United Autosports csapatával vett részt a ’18-as Le Mans-i 24 óráson.

„Mi mindig is Juan Pablo Montoya-fanok voltunk, szerintem mindenki az. Talán az ő az egyik legtehetségesebb versenyző, akit valaha láttunk. Nyilván remek történelme van a McLarennel. Ráadásul az Indianapolisi 500-on is óriási sikereket ért el a kevés ottani viadala során, kétszer is nyerni tudott.”

„Korábban már versenyzett nálam a United Autosportsnál, így volt lehetőségem együtt dolgozni vele. Mindig is baráti kapcsolatot ápoltunk, ezért amikor egy harmadik autót is indítani akartunk a két fiatalabb, kevésbé tapasztalt pilóta mellett, akkor egy tapasztaltabb embert akartunk, egy nagy nevet, aki megnyerheti a futamot” – fogalmazott Zak Brown.

Szavazzon arra, hogy melyik pilóta teszi majd oda magát legjobban új csapatánál


Íme a (majdnem) teljes 2021-es Forma-1-es rajtrács!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint jogosan tartanak az emberek a 2021-es naptár további változásaitól
Következő cikk Domenicali: az F1 vonzó lehet a „friss képet” kialakítani vágyó gyártók számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország