A McLaren meglepődött, hogy a „mérges” Stroll visszavonta a fellebbezést

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elmondta, hogy ő „meglepődött” azon, hogy a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll visszavonta a fellebbezést a rózsaszín Mercedes-ügyben mindössze néhány héttel azok után, hogy megfogadta, tisztára mossa majd a csapat nevét.

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Racing Pointtól levontak 15 bajnoki pontot, és megbüntették őket 400 ezer euróra, miután az FIA bűnösnek találta őket a Mercedes hátsó fékhűtőinek lemásolása miatt. Az ítélet után négy csapat is jelezte fellebbezési szándékát, végül azonban csak kettő, a Ferrari és a Renault nyújtotta be hivatalosan is.

Lawrence Stroll azonban egy hangzatos közleményben tudatta mindenkivel, hogy ő egyáltalán nem ért egyet az FIA döntésével. „Nem állok ki túl sűrűn a nagyközönség elé, de most nagyon is mérgesen reagálok minden olyan felvetésre, miszerint titokban csináltunk valamit vagy csaltunk” – mondta akkor a kanadai.

Még több F1 hír:

„Főleg azokra a megszólalásokra, melyek a versenytársaktól érkeztek. Sosem csaltam semmiben életem során. Ezek a vádak teljes mértékben elfogadhatatlanok és nem igazak. Az én becsületem, valamint a csapat becsülete most a kérdés.”

„A Racing Pointnál mindenkit ledöbbentett és csalódással töltött el az FIA ítélete, de mi továbbra is határozottan hiszünk az ártatlanságunkban.” A Racing Point később maga is fellebbezett, de miután minden rivális istálló visszavonta a sajátját, végül ők is kihátráltak az egészből.

Brown, kinek csapata azok után vonta vissza a fellebbezést, hogy az FIA beleegyezett abba, hogy szigorúbb szabályokat hoz majd az autómásolás elkerülésének érdekében, azt hitte, hogy Stroll végigviszi az ügyet, mivel annyira hangosan ellenezte az eredeti ítéletet.

„Meglepődtem, hogy visszavonta, mivel végig akart menni a folyamaton, hogy tisztázza a nevüket bármilyen igazságtalanságtól. Nagy változás, hogy visszavonták. Ez szembe ment a szándékaival.”

Brown arról is beszélt, hogy ő örül annak, hogy az FIA a megfelelő módon reagált, és megígérte, hogy változtat a szabályokon a másolatok normalitássá válásának elkerülése érdekében.

Sergio Perez, Racing Point RP20, Lando Norris, McLaren MCL35

Sergio Perez, Racing Point RP20, Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Nagyon fontos volt, és örülök, hogy ilyen gyorsan reagáltak rá, és hogy komolyan veszik. Mindenekelőtt tudnod kell, hogy mik a szabályok, és bármilyenek is legyenek azok, nekünk azok szerint kell játszani.”

„Szerintem mindenkinek azzal volt gondja, hogy azt gondolták, hogy a történtek a szabályok ellen voltak, valamint a sport szellemiségét sértették. Szóval, ha vannak kiskapuk, akkor zárjuk be azokat, hogy ne menjen egyszerre több bajnokság is. Az FIA-nak nem tetszett, amit látott, és ráálltak az ügyre. Ez pedig szerintem jó dolog” – vélekedik Zak Brown.

Mivel a McLaren annyira ágált az autómásolás ellen, ezért néhányan megkérdőjelezték, hogy a wokingi gárda miért tesztelt Mercedes-stílusú orrkúpot Mugellóban.

Amikor Brownt megkérdezték, hogy érzése szerint nem képmutató-e a részükről, hogy a Mercedes ötletét másolták, ő így válaszolt: „Az egyik, hogy ez egy kísérleti orrkúp. Kettő, minden, amit a McLarennél csinálunk, mi magunk tervezzük és gyártjuk le.”

„Mindenki arról beszélt, hogy hogyan lehet inspirációt szerezni és tanulni abból, amit a többiek csinálnak. Egyébként pedig ez csak egy orrkúp, nem egy autó. Volt vagy tízmillió rajzunk arról az orról.”

Steiner a NASCAR-ból merítene ihletet.


Isle Of Man TT - 1992

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A csapatvezetők nem elleneznék a versenyek cserélődését
Következő cikk Új trükkökkel hódítaná meg Szocsit Ricciardo

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország