A McLaren megkezdte Alonso érkezésének előkészítését?

A McLaren egy új szerződést írt alá a Santander bankkal, mely újabb pletykákat indított be a sajtóban, miszerint megkezdték előkészíteni Fernando Alonso jövő évi érkezését.

A wokingi világbajnok istálló egy percig sem tagadja, hogy szeretné, ha Alonso visszatérne hozzájuk. A spanyol még 2007-ben versenyzett a McLarennél, de egy év után botrányos körülmények között távozni kényszerült.

Azóta sok év telt el, és a hírek szerint a spanyol kész visszatérni Wokingba, miután a Ferrarival megromlott a kapcsolata, és a 2010-es megérkezése óta képtelen bajnokságot nyerni az olaszokkal.

A McLaren jövőre a Hondával kiegészülvén fog versenyezni, és a japánok is azt szeretnék, ha 2015-ben Alonso lenne az egyik versenyzőjük, aki 2005-ben és 2006-ban nyerte meg a bajnokságot a Renault-val.

A csapat most bejelentette, hogy meghosszabbította a szerződését a Santander bankkal, mely Alonso személyes támogatója. A pletykák szerint a brit istálló ezzel megkezdte a pilóta érkezésének előkészítését, és a Santander bank is a távozást kezdeményezi, miután a McLarennél nagyobb felületet kaphat, noha jelenleg a Ferrarinál is kiemelt támogatóként van jelen.

Szintén a McLarenhez köthető hír, hogy Martin Whitmarsh helyett Sam Michael sportigazgató vett részt a tegnapi találkozón a csapatfőnökök között. A korábbi hír szerint Michael veszi át a helyét a szakembernek 2014-ben, és 2015-ben várhatóan Ross Brawn ül be abba a bizonyos székbe.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING