A McLaren megerősítette Sainz tesztjét Abu Dhabiban

Ahogy az várható volt, Carlos Sainz Jr. már az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után autóba ül a McLarennél.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33, passes Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A wokingiak egy teljesen új párossal vágnak neki a 2019-es idénynek, miután a vezetőség úgy döntött, elküldi a gyengén teljesítő Stoffel Vandoorne-t, addig Fernando Alonso maga határozott, hogy „szünetet tart” a következő évben.

Vandoorne helyét a McLaren nagy tehetsége, Lando Norris foglalhatja el, aki az F2-ben és a királykategóriás tesztjein is bizonyította a rátermettségét. A brit a jövő egyik nagy bajnoka is lehet.

A másik autóban Sainz ül, aki a Renault-tól távozik. A Red Bullnál második alkalommal is lemaradt a lehetőségről, és ugyan a franciák hosszabbítottak volna vele, az osztrákok hezitálása miatt Daniel Ricciardo lett a befutó.

Carlos az Abu Dhabi Nagydíjat követő szerdán tesztelhet egész nap az idei McLarennel a sivatagi pályán, addig kedden Norris. Ez lesz az első alkalom, amikor a páros közösen dolgozik egymás mellett, valamint Sainz soha ezelőtt nem vezethette a britek gépét.

Várhatóan hamarosan többek között Räikkönen szereplését is meg fogják erősíteni a teszten a Saubernél, akárcsak Leclerc esetében a Ferrarinál. Ricciardo lehet az egyetlen olyan versenyző, aki valószínűleg idén még nem tesztelhet az új csapatával, mivel a Red Bull nem adott rá engedélyt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo szerint az idei Red Bull jobb, mint a 2019-es Renault lesz
Következő cikk Az egyik legkeményebb feladat a fékek tekintetében a Yas Marina Circuit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország