A McLaren leigazolta volna Magnussent – az IndyCar csapatába

Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója szerint a csapat szívesen leigazolta volna Kevin Magnussent az IndyCar csapatába, ha nem véglegesítették volna korábban a pilótapárosukat.

Kevin Magnussen, Haas F1

Kevin Magnussen, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Kevin Magnussen a Haas másik pilótájával, Romain Grosjeannel együtt csütörtökön jelentette be, hogy 4 szezon után távozik az amerikai alakulattól, az esélyei a Forma-1-ben maradáshoz pedig igen szűkösek.

A dán pilóta, aki a McLarennél mutatkozott be a Forma-1-ben, és karrierjének egyetlen dobogós helyezését éppen a legelső futamán szerezte elmondta, szívesen kipróbálná magát más sorozatokban is, különösen az IndyCar-ban.

A csütörtöki bejelentés követően Magnussen ismét elmondta, hogy érdekli az IndyCar, de a helyzete „kissé bonyolulttá” vált.

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown azt nyilatkozta, hogy Magnussen az egyik jelöltjük lett volna egy ülésre a csapatnál, azonban elárulta, hogy a 2021-es szezonra már véglegesítették a felállásukat.

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Zak Brown, Executive Director, McLaren

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Kevin nagyon gyors, nagyon agresszív pilóta, ami szerintem passzolt volna ahhoz a vezetési stílushoz, amit az IndyCar követel” – nyilatkozta Brown.

„Megvagyunk azonban a pilótapárosunkkal, az egyiküket, Patot (O’Ward) már bejelentettók, a másik kilétét hamarosan ismertetjük, szóval nem hiszem, hogy bármi esély maradt volna Kevin számára az IndyCar csapatunkban.”

„Ha lenne, egyértelműen elgondolkodnánk rajta.”

A Motorsport.com úgy tudja, hogy a Chip Ganassi svéd pilótája, Felix Rosenqvist igazol majd az Arrow McLaren SP-hez 2021-re, kiszorítva ezzel Oliver Askew-t.

A McLaren korábban érdekelt volt abban, is, hogy a Racing Pointtól távozó Sergio Perezt leigazolják az amerikai sorozatba, és nyitottak voltak arra az ötletre is, hogy a megfelelő szponzori támogatással egy harmadik autót is indítsanak.

Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda

Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing Honda

Fotó készítője: Barry Cantrell / Motorsport Images

Az Autosport/Motorsport.com kérdésére, hogy mi a helyzet ezzel a tervvel, Brown azt válaszolta, hogy szerinte Perez a Forma-1-ben marad, így az Indy500-at leszámítva nem fognak 3 autóval versenyezni.

„Sergio óriási tehetség, akit jó lenne egyszer az IndyCar-ban is látni” – mondta Brown. „Azt gyanítom, hogy ő a Forma-1-ben fog maradni, de ezt még nem tudom biztosan. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy az Indy500-at leszámítva 3 autót is indítsunk a szezonban.”

A Mercedes nem tud segíteni Russellnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: Russell Williamses jövőjét nem tudja befolyásolni a Mercedes
Következő cikk Frissítette az FIA a pályaelhagyásokra vonatkozó szabályait, miután tegnap 125 kört töröltek el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország