A McLaren legyen „türelmetlen” és „használja ki a Red Bull gyengeségét”

Ez a korábbi F1-es bajnok, Nico Rosberg véleménye, aki szerint a McLarennek könyörtelennek kell lennie, ha el akarják hódítani a konstruktőri és az egyéni címet 2024-ben.

Formel-1-Liveticker: Warum McLaren jetzt an den WM-Titel glaubt

Formel-1-Liveticker: Warum McLaren jetzt an den WM-Titel glaubt

Fotót készítette: LAT Images

Lando Norris 62 pontos hátrányban van Max Verstappennel szemben, a McLaren azonban már csak nyolc egységre követi a Red Bullt. A forma és az eredmények azt mutatják, hogy a McLaren gondot okozhat a bikásoknak mindkét bajnokságban, bár a csapatsorrenddel kapcsolatos filozófiájuk komoly beszédtémává vált.

Igazából már a Magyar Nagydíj óta érdekes kérdést képez, hogyan viszonyul versenyzőihez Andrea Stella gárdája, de azóta csak még világosabbá vált, hogy itt bizony lehet esélyük arra a sikerre, amelyre 2008 óta nem volt példa a csapat életében, így a csapatutasítás és az első számú versenyző kijelölése egyre inkább égetőnek tűnik.

 

Így gondolja ezt Rosberg is, aki szerint valós lehetőség előtt állnak a wokingiak, de ebből csak akkor profitálhatnak, ha a sarkukra állnak és kegyetlenül ki is használják azt. „A McLarennek kicsikét változtatnia kell a dolgokon. Lando bajnoki esélyei szempontjából nem végzik a legjobb munkát” – mondta a német a Sky F1 podcastjében.

„Nézőként szeretjük látni Piastrit Norris ellen a 4-es kanyarban. Elképesztően izgalmas volt, és ebből a szempontból jár a tisztelet a McLarennek. Ami viszont még fontosabb mindenki számára, hogy Landónak esélye nyílik a bajnokságra. Ez lenne a legizgalmasabb dolog, két barát a végsőkig küzd.”

„Ehhez azonban a McLarennek kicsit jobban kell támogatnia Landót, és be kell vezetnie, hogy tartják a pozíciókat. Azzal, hogy hagyták versenyezni a pilótáikat, talán egy futamgyőzelmet vesztettek el.”

A beszélgetés egy másik résztvevője, Natalie Pinkham eltérő aspektusból közelítette meg a dolgokat: „Látni a mclarenes arcokat a dobogón elég sok mindent elmondott. Két nagyon frusztrált versenyző volt odafent. Egy évvel ezelőtt elhittük volna, hogy egy második és harmadik hely miatt fognak így keseregni?”

„Talán a következő év lesz az övék. Ez talán még az építkezés éve. Az elején még Max annyira domináns volt, hogy el sem tudtuk volna képzelni Landót a bajnokságért harcolni. 2025-re nem sok minden fog változni. Amit most látunk, az a következő évnek ágyazhat meg. A McLarennek talán türelmesnek kell lennie ilyen szempontból.”

Rosberg ezzel azonban nem értett egyet. „A McLarennek szerintem türelmetlennek kell lennie. Esélyük van a konstruktőri és az egyéni címre is. Nem tudhatod, mi lesz jövőre. Erős lehet a Mercedes, a Ferrari is folytathatja a fejlődést. Nem lehetsz csak türelmes. Szerintem meg kell ragadniuk az alkalmat. Ki kell használniuk a Red Bull gyengeségét. Az F1-ben sosem tudhatod, kapsz-e második esélyt” – vélekedett 2016 győztese, aki Monzában személyes üzenetet is küldött Norrisnak...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin részvényeinek is jót tettek a Newey-val kapcsolatos hírek
Következő cikk Rosberg szerint nem a "kocka mérnököknek" köszönhető a Ferrari monzai győzelme

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország