A McLaren "komoly" lépéseket vár Red Bull-AlphaTauri ügyben
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown az FIA-t és a Forma-1-et is arra sürgeti, elsődleges dolguk a Red Bull és AlphaTauri szorosabb együttműködésének sportszerűségével kapcsolatos „komoly” aggályok kivizsgálása legyen.
Az átnevezés előtt álló AlphaTauri esélyeinek javítása érdekében tulajdonosuk, a Red Bull, átalakította a csapat vezetését és infrastruktúrájukon is változtatott, ennek részeként több alkatrészt küldenek majd a fiókcsapatnak, akik egyre inkább átteszik székhelyüket a Milton Keynes-i létesítménybe.
Brown a McLaren 2024-es festésének bemutatóján aggályait fejezte ki az együttműködés mibenlétével kapcsolatban és szerinte az ügyet a lehető legnagyobb figyelemmel kell követnie a bajnokság vezetőinek.
„Szeretném, ha a sportág jobban koncentrálna a közös tulajdonban álló csapatok szabályozásának meghatározására, szerintem ez komoly probléma, ami a szurkolók felé a sportszerűséget illeti, éppen ezért nem engedélyezett más sportágakban az ilyesmi.”
„Szeretném, ha iparágként koncentrálnénk erre, mielőtt megint oda jutunk, ami a Forma-1-ben egykor volt, ami nagyon rossz egyensúlyt jelentene, mert vannak, akik, bár betartják a szabályokat, de mégis teljesen más szabályok vonatkoznak rájuk.”
Brown hozzátette, a helyzettel kapcsolatos aggályai csak nőttek, amikor szárnyra keltek a pletykák arról, hogy az AlphaTauri teljes egészében elköltözhet jelenlegi, olaszországi székhelyéről: „Legjobb tudomásom szerint az AlphaTauri Nagy-Britanniába költözik, ami mindkét csapatnak a hasznára válik majd.”
„Ez az A/B, csapat, vagy társtulajdonosi rendszer, ami teljesen más szint lesz, mint az eddigi fiókcsapatok, igen komoly aggály a sportág számára, sportszerűség szempontjából. Amikor ezeket a szabályokat megalkottuk, más pozícióban volt a sport, komoly volt a hátrány például közöttünk, akiknek hatalmas költségvetése van, és a kisebb csapatok között. Most viszont már mindenki közel ugyanannyit tud költeni a költségvetési plafonnál.”
„Szóval ezért szerintem mindenkinek ugyanakkora ütővel kellene játszani, baseballból vett kifejezéssel élve. Ebből valakinek igazságtalanul származhat előnye és ezt szerintem a sportágnak gyorsan meg kellene akadályoznia.”
A McLaren 2024-es festését itt nézhetitek meg.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.