A McLaren kíváncsian figyeli a Ferrari fejlődését

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, nagyon szeretné tudni, hogy a Ferrari Portugál Nagydíjon mutatott tempója csak egyszeri fellángolás volt-e, vagy a csapat calóban megoldotta némely problémáját.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Lando Norris, McLaren MCL35

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari 2020-as szezonja eddig eléggé gyötrelmesre sikeredett, az év nagy részét a középmezőnyben töltötték, jelenleg hatodikak a csapatok között. Portimaóban azonban Charles Leclerc az időmérőn és a versenyen is a negyedik lett, a többi középcsapatot maga mögé utasítva.

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta, továbbra is óvatosak a vörösök erejének felmérésével, de szerinte a következő futamok tisztább képet adnak majd arról, hol áll az olasz csapat a ranglétrán:

„Charles lenyűgöző versenyt futott, ahogy mindig is mondtuk, nem szabad lebecsülni a Ferrari erejét idén sem. Érdekes lesz látni, hogy megoldották-e az előző versenyeken látott problémákat, ahol az időmérőn szintén erősek voltak, de a gumikopás miatt a versenyen visszaestek,”

Még több F1 hír:

„Portimaóban teljesen új aszfalt volt, ez különleges körülményeket teremtett és nagyszerű tempót tartottak a közepes és kemény keveréken, jobbat, mint a környékükön bárki. Érdekes lesz látni, hogy ez csak kicsúszott, vagy tényleg ennyit fejlődtek.”

A Ferrari jelenleg hatodik a konstruktőrök között, a McLaren pedig negyedik, a britek 31 ponttal előzik meg a maranellói istállót. A McLaren célja a harmadik hely év végén, de a Racing Pointtól két pontra le vannak maradva. A Renault négy ponttal mögöttük érkezik.

Teljesen új variáns mutatkozott be a Fiat Tipo frissítésével: Ez a Fiat tipo Cross

Ezt rakhatjuk videók alá

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon számára már nem is a Red Bull a tét?
Következő cikk Szerződést hoszabbít a Sauber és az Alfa Romeo, különleges festéssel készülnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország