A McLaren ismét ellentmondásba keveredett

A McLaren ismét ellentmondásba keveredett

A McLaren hangsúlyozza, hogy az FIA versenyorvosáé az utolsó szó Fernando Alonso visszatérésével kapcsolatban – Eric Boullier még nagyobb zűrzavart okozott legutóbbi nyilatkozatával.

Fernando Alonso visszatéréséről az FIA orvosa fog dönteni. Ezt Eric Boullier erősítette meg az Ausztrál Nagydíj helyszínén: „Ahogy a twitteren is látható, Fernando már keményen edz. Már csak arra várunk, hogy a versenyzésre az FIA is engedélyt adjon.” – nyilatkozta Boullier a Sky Sprts F1-nek – „A döntés a versenyorvoson múlik.”

Alonso február 22-én a barcelonai teszt alatt szenvedett szerencsétlen balesetet, aminek következtében agyrázkódást szenvedett. Az orvosok tanácsára kihagyja a szezonnyitó ausztrál futamot, és a McLarennél Kevin Magnussen fogja helyettesíteni.

Gary Hartstein, az FIA korábbi versenyorvosa magyarázta el, hogy a visszatérés előtt milyen vizsgálatokon kell Alonsonak átesnie. „Kedden meg kell jelennie az orvosi központban, ahol teljeskörű neurológiai vizsgálatot végeznek rajta. Megvizsgálják a reflexeit, az izomzatát, az agyi funkcióit, de különösen az egyensúlyérzékét ellenőrzik.”

Hogy is zajlik a vizsgálat?

„Egy számítógép alapú vizsgálaton kell átmennie, amiben a memóriáját, a reakcióidejét, és hasonló dolgokat vizsgálnak.” – folytatja Hartstein – „Minden pilótának megvannak az adatai az előző évekből, így Fernanado értékeit össze lehet hasonlítani a régi adatokkal. Ha az orvosi leletei, a fizikális vizsgálatok és a számítógép alapú tesztek is rendben vannak, akkor beülhet az autóba.”

Az első szabadedzések után újabb vizsgálatoknak kell alávetni a spanyolt: „A fizikális terhelés hatására az agyrázkódás újra jelentkezhet.” – magyarázza Hartstein – „Fernando is érzi, ha valami megváltozik, amikor a határon autózik.” Tény, hogy Alonso már nekilátott az edzésnek, amit Hartstein pozitívan értékel.

Az orvos szerint Alonso döntése – miszerint nem indul az Ausztrál Nagydíjon – nagyon helyes: „Ha egy újabb ütés érné a fejét, mielőtt még az előző agyrázkódás nem múlna el teljesen, az agy erősen feldagadhat, ami könnyen eszméletvesztéshez vezethet.” – figyelmeztet Hartstein az úgynevezett második hatás szindrómára. – „A következmény tartós kóma vagy akár halál is lehet.”

Boullier a baleset okait firtatja

A baleset óta rengeteg spekuláció látott napvilágot. A szakértők kétségbe vonják a McLaren magyarázatát, miszerint a balesetet az erős széllökések okozták. Boullier mai magyarázata pedig olaj volt a tűzre, tehát a McLaren folytatja az átláthatatlan és néha ellentmondásos információk kiszivárogtatását.

„Nem tudjuk, hogy a szél milyen hatással volt a balesetre.” – ezzel a csapatfőnök megkérdőjelezte csapata eddig állásfoglalását. – "Sok vita folyik erről. Kétségtelen, hogy nagyon szeles volt, hiszen Carlos Sainz is emiatt szállt el.” Többé-kevésbé Boullier is beismerte, hogy a McLaren a sötétben tapogatózik. „Ha racionálisan közelítjük meg a dolgokat, akkor nem tudunk túl sokat mondani.”

Ezt még Alonso csapattársának, Jenson Buttonnak is el kell ismernie: „Nagyon furcsán ment neki a falnak. A barcelonai hármas kanyarban nem ez a megszokott ív.” – állítja a brit a Sky Sports F1-nek. A kérdésre, hogy versenybaleset volt-e, Button rövid gondolkodás után a következőt mondta: „Semmit nem mondhatok, de semmi helytelen sem történt.”

Buttonnak nincsenek aggályai a biztonsággal kapcsolatban

„Megnéztük az autót és az adatokat, és semmit sem találtunk, ami rendellenesen működne.” – magyarázza Boullier – „Bizonyos dolgokat még meg kell vizsgálnunk, de most minden okunk megvan arra, hogy azt higgyük, a jövőben minden rendben lesz.”

Alonsoról, aki a baleset után három héttel még mindig nem tud autóba ülni, a francia a következőket nyilatkozta: „Fernandot számos vizsgálatnak alávetették, de semmit sem találtak.”

Button kiáll amellett, hogy Alonso balesetét nem technikai gond okozta: „Az autóval minden rendben volt, és amennyire tudom nem volt áramütés sem.” – utalt Button a felröppent találgatásokra. – „Minden megfelelően működött. A mérnökök mindent megvizsgáltak, hogy megértsék a kormánymozdulatokat, és minden mást az autóval kapcsolatban.”

Ugyanakkor a McLaren versenyzője megismételte, hogy nem ülne be az autóba, ha kétségei lennének a biztonságot illetően. „Nem ülnék be az autóba, ha nem lennék 100%-ig meggyőződve róla, hogy biztonságban vagyok. Órákig egyeztettünk a mérnökökkel a balesetről, és átmentünk az adatokon is. Bízom a srácokban, hogy biztonságos lesz az autó a hétvégén.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING