A McLaren is támogatja a bokszutcai szigorítások elhalasztását

A wokingiak csapatvezetője, Andreas Seidl is támogatja azt a döntést, miszerint a kerékcserék idejére vonatkozó szigorításokat egészen a Belga Nagydíjig tolták el, mivel így a csapatoknak több idejük lesz a felkészülésre.

A McLaren is támogatja a bokszutcai szigorítások elhalasztását

Az FIA még június végén adott ki egy technikai direktívát, hogy tájékoztassa az istállókat a kerékcserék lassításával kapcsolatban, valamint az automatizált folyamatokat is csökkenteni akarják biztonsági okokból.

Ezen szabályoknak a Magyar Nagydíjtól kellett volna érvénybe lépniük, de Silverstone-ban kiderült, hogy inkább csak a nyári szünet végeztével, a belgiumi fordulótól vezetik be azokat.

A McLaren mindig is támogatta ezeket a kezdeményezéseket, mivel szerintük okos dolog már azelőtt lépni a biztonság érdekében, hogy valami nagyobb baj történne. Seidl pedig azt is jól fogadta, hogy halasztják a szigorításokat, mivel így mindenkinek több ideje lesz átállni.

Még több F1 hír:

„A vírus miatt nem olyan könnyű visszamenni a gyárba, és ott csapatként gyakorolni a technikai direktívában megadott dolgokat. Szóval szerintem van értelme a halasztásnak, mert így a hosszabb szünet alatt mindenki jobban felkészülhet a változásokra.”

A McLaren bokszutcai csapata Silverstone-ban elszúrta Lando Norris kerékcseréjét, így a britnek be kellett érnie a negyedik hellyel, pedig akár harmadik is lehetett volna. „Hardveres gondunk volt, tehát az emberek nem hibáztak, akik amúgy is remekül dolgoztak az utóbbi hónapokban, mert sikerült előrelépnünk.”

„A kerékanya menete nem volt megfelelő, és ez okozta a problémát, ilyet pedig egy ideje már nem láttunk, ezért ki kell elemeznünk a történteket. Én azonban hálás vagyok a sok gyakorlásnak, amelyet a csapat csinált és a hardveres fejlesztéseknek is, mivel így nem egy katasztrofális kiállásról, hanem egy lassabb kiállásról beszélhettünk csak.”

„Persze nem akarjuk, hogy ilyesmi történjen, de ha már előfordul, akkor legalább biztonságos marad a helyzet, és így versenyben maradhatunk” – fogalmazott Seidl a silverstone-i fennakadással kapcsolatban.

A pályát nagyon szereti, de hogy az autó is szeretni fogja-e, az még kérdéses

megosztás
hozzászólás
Albon is esélyes lehet ezeknél a csapatoknál?

Előző cikk

Albon is esélyes lehet ezeknél a csapatoknál?

Következő cikk

Hill: Jó lesz versenyképesebb autóban is látni Schumachert!

Hill: Jó lesz versenyképesebb autóban is látni Schumachert!
Hozzászólások betöltése