BRÉKING

A McLaren-Hondánál semmi garancia nincs a jobb teljesítményre

A csapatnál lassan semmit sem mernek ígérni a vezetőség és a versenyzők részéről, ami nem sok jót jelent.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Fotót készítette: LAT Images

Stoffel Vandoorne, McLaren
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Egyelőre óriási csalódás a Honda szereplése az új Forma-1-ben, és úgy tűnik, a 2017-es szezon katasztrofálisabb lehet, mint a 2015-ös idény. Erre nem sokan számíthattak, főleg azok után, hogy a gárda a teljesítmény és a megbízhatóság terén is előrébb lépett 2016-ban.

Most ott tartunk, hogy lassan egy időmérő edzést is kihívás teljesítenie az istállónak a Honda miatt, mely az első három futamon még csak pontot sem szerzett. Bahreinben különösen sok gond volt a McLaren-Hondával, miközben Stoffel Vandoorne, a csapat belga versenyzője még csak el sem rajtolhatott vasárnap a sivatagi helyszínen.

A futamot követő teszteken felemás teljesítményt nyújtott a csapat, de Vandoorne az utolsó nap több mint 80 kört tudott menni, és a negyedik leggyorsabb időt futotta meg. A fiatal versenyző a Motorsport.com kérdésére elmondta, nem hiszi, hogy egy teljes napra van szükségük a jó híreket illetően, de arra már igen, hogy ilyen pozitív napokat tudjanak maguk mögött.

Vandoorne hozzátette, noha jó napjuk volt legutóbb Bahreinben szerdán, nincs garancia arra, hogy újra jók lesznek. A belga úgy véli, alaposan ki kell elemezniük az adatokat, és rá kell jönniük arra, hogy miért esett vissza a teljesítményük és miért vált hirtelen különösen megbízhatatlanná a csomag.

Vandoorne elárulta, a beállítások terén is előrébb tudtak lépni, már csak amiatt is, hogy mozgásban volt a gép… Szerinte ez nagyon fontos és mindez segíteni fogja a munkájukat a folytatásban, hiszen alapvető dolgokat próbáltak ki az autón.

„Ez jó lehetőség volt arra, hogy a csapat megnézze, honnan származik a teljesítmény, és számomra is jó volt, hogy megismerjem, melyik irányba halad a gép, így ez egy hatékony nap volt. Azt gondolom, az autó alapvonala meglehetősen erős és a hétvégén tényleg kényelmesen éreztem magam az autóban, valamint a kasztni is jól viselkedik. A következő néhány versenyen többet fogunk látni ebből. Erősek leszünk.”

„De tudjuk, hogy a legnagyobb hátrányt még mindig az erő jelenti, és ez sok köridőbe kerül. Reméljük, hogy az új részekkel közelebb hozhatjuk az autót a többiekhez, és megmutathatjuk, a jó irányba haladunk előre. Szükségünk van arra, hogy lássuk, az erővel előrébb lépünk egyet a megfelelő irányba.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein: „A sérülésem nagyon súlyos volt, ami a karrieremnek is véget vethetett volna”
Következő cikk Fél kilót fogyna a Mercedes autója a T-szárny nélkül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország