A McLaren-Honda még csak készül a hegymászásra, idő kell a csúcsig

A McLaren-Honda még csak készül a hegymászásra, idő kell a csúcsig

Ron Dennis még nem látott olyat, hogy valaki rögtön az első napon felérjen a csúcsra - esetleg akkor, ha alacsony heggyel áll szemben. A McLaren elnöke arra kérte a csapatot, hogy mindenki fegyelmezetten végezze a dolgát.

A McLaren 79 köre komoly teljesítményként értékelhető, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Renault 21 kört teljesített egy éve. Másrészt a Honda már Abu Dhabiban pályára tudott gurulni egy átmeneti autóval, csak az új turbóra kellett koncentrálni a fejlesztés alatt, nem versenyeztek közben a V8-asokkal. Dennis ennek ellenére megértést kér.

"Nem számítasz rá, hogy a hegycsúcson leszel azon a napon, amikor megkezded a mászást. Időre van szükség, és mellette remekül fel kell készülnöd"- mondta Dennis Tokióban, a Honda főhadiszállásán. "Nagyon is felkészülünk a mászásra, ami kihívást fog jelenteni - ugyanakkor, a Honda és a McLaren már számos alkalommal teljesítette ezt együtt."

Post by www.f1-live.hu.

Dennis azt is elmondta, reprodukálni akarják azt, amit a '80-as évek végén, '90-es évek elején értek el. Lehet, hogy Jerez nem sikerült valami fényesen, ahogy Abu Dhabi sem még 2014 végén, de további két teszt van Ausztrália előtt.

"Először is hangsúlyozni kellene, hogy igazából az első nagydíjon kerül sor a tényleges megmérettetésre. Világos, az első teszt nem volt olyan sima, mint azt szerettük volna, de fegyelmezettnek kell maradnunk, az adatgyűjtésre kell koncentrálnunk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING