A McLaren-Honda is a rövid orral próbálkozik

A McLaren-Honda is a rövid orral próbálkozik

A McLaren szerdán megerősítette, hogy egy jelentős csomagot terveznek Ausztriára, melyben aerodinamikai frissítéseket visznek az MP4-30-ra.

Fernando Alonso és Jenson Button úgy hagyta el Monacót, hogy arra számítanak, a Honda-meghajtású autó a kanadai egyeneseken szenvedni fog.

Azonban a héten az is kiderült, hogy a japán erőforráshoz 2015-ben először néhány szezon közben felhasználható zsetont is bevetettek, hogy ezzel javítsák a V6-os turbó teljesítményét.

A spanyol Alonso több jelentős fejlesztésről is beszélt, melyek az Osztrák Nagydíjon debütálnak június végén. A pletykák szerint a csomag egyik eleme a „rövid orr” lesz, aminek még át kell mennie az FIA töréstesztjén, mielőtt bevetnék a pályán is.

A csapat szóvivője a következőket mondta szerdán: „Az MP4-30-ra több aerodinamikai frissítést is tervezünk annak érdekében, hogy még versenyképesebbek legyünk, egy olyan még mindig új koncepciót akarunk kivitelezni, amiben nagy a fejlesztési potenciál.”

„Ausztriába, ahogy sejtik, néhány aerodinamikai fejlesztéssel érkezünk meg. Ezek közül lesznek látványosabbak, és kevésbé láthatóak is, de ezek már fejlesztés alatt állnak, emiatt részleteket jelenleg nem oszthatunk meg a médiával.” – tette hozzá. Ezek szerint a McLaren a Red Bullhoz hasonló megoldáson dolgozhat.

//

Nagyon kíváncsian várjuk az új amerikai F1-es csapatot! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, June 3, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING