BRÉKING

A McLaren-Honda Alonsóval és Buttonnal már ott lesz a Q2-ben?

Újabb nagy ugrás várható a wokingi istállótól a következő nagydíjon, hiszen érkeznek a szoftveres frissítések a Honda V6-os motorjához.

A McLaren-Honda manapság nagyon sok kritikát kap a sajtóban, miközben a vezetőség nem győzi hangsúlyozni, hogy ez egy hosszú távú projekt, de az előrelépések nyilvánvalóak a részükről, ha megnézzük az Ausztrál és Maláj Nagydíjat.

Az MP4-30 folyamatosan gyorsul, mely minden bizonnyal az egyik legjobb kasztnival rendelkezik, de a motor miatt egyelőre ezt nem tudja bizonyítani.

Ron Dennis legutóbb úgy nyilatkozott a francia sajtónak, hogy meg fogják lepni az embereket, hiszen hamarabb nyerni fognak, mint azt sokan gondolják. A Manornál például Robert Merhi, a csapat spanyol versenyzője védte meg a csapatot.

Eric Boullier nemrég úgy fogalmazott, hogy a következő versenyhétvégén Kínában arra számítanak, hogy a két MP4-30 minden különösebb gond nélkül ott lehet az időmérő edzés második részében.

A Honda új szoftveres frissítésekkel készül Sanghajra, melyek lehetővé teszik, hogy a V6-os turbó több lóerőt adjon le, miközben a vezethetőség is egy lényegesen jobb képet fog mutatni.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Sajnálatos az, hogy a Williams mögé semmilyen nagy támogató, vagy gyártó nem áll be... Így nagyon nehéz lesz! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 5.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williamsnél még mindig nincs meg a nagy költségvetés: Elérhetetlenek a legjobb helyezések
Következő cikk A Ferrarinál tudják, hogy Raikkönen mekkora értéket képvisel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország