BRÉKING

A McLaren gyorsabban visszatér az élre, mint gondolnánk - a főszponzorra még várni kell

Ron Dennis kiadta a vezényszót a McLaren számára, így minél előbb vissza kell térni az élmezőnybe. A főszponzor kilétére még várni kell, mivel több céggel is tárgyalnak.

Dennis tavaly fokozatosan vette vissza a hajókormányt Wokingban, és távoznia kellett Martin Whitmarshnak. Dennis új filozófiát hoz magával, és sokkal inkább a McLaren érdekeit tartja majd szem előtt, semmint az összes csapatét. Biztosan nem fog rajongani a költségvetési sapka alkalmazásáért, és a múltban már megtette a magáért a kollektíváért. Most a saját csapatán a sor.

"Olyan gyorsan újra versenyképesnek kell lennünk, amennyire csak lehet, és gyorsabban el fogjuk érni, mint azt az emberek képzelik"- mondta Dennis ma Wokingban.  "Hiszem, futamokat fogunk nyerni idén; nem tudom, mennyit, és azt sem, mikor. A cég nem volt elég fitt, és azt mondtam nekik, ha alkalmazkodnak az elszántságomhoz, akkor nyerni fogunk. Ha nem tesznek így, akkor nem lesznek a cégnél"- jelentette ki egyértelműen.

1980 után legrosszabb szezonját zárta tavaly a csapat, ami tarthatatlan. Ezen változtatni kell, és Dennis újra magához vette az irányítást. "Az emberek összezavarodtak, elvesztették, mire összpontosítsanak. Mostantól az F1-es emberek csak az F1-gyel fognak foglalkozni, semmi zavar."

Arról nem beszélt, mi lesz Whitmarsh-sal, és csak annyit mondott, ami jelenleg zajlik, "az rájuk tartozik". Állítólag a korábbi csapatfőnök Ázsiában nyaral, és még márciusban eldől, mi lesz vele. Dennis továbbra is barátként emlegeti őt.

A McLaren elnöke elmondta, nem Whitmarsh szerepére tör. "Nem áll szándékomban futtatni a GP-csapatot. Irányítom őket, tanácsokkal látom el őket, és arra fogom használni a pozíciómból eredő hatalmat, hogy változtatásokat hajtsak végre, ha szükség van rá. Jelen pillanatban teljesen érintett vagyok az ügymenetben"- idézte James Allen. "A pályán nem leszek aktív. Azért vagyok ott, hogy megfigyeljek. Az újjáépítés szakaszában vagyunk, és azt akarom, bevonjanak."

Az egyik fontos változás, hogy Eric Boullier érkezett a csapathoz. "Ericet terheli a felelősség azokért, amik a csapatfőnök definíciója alá tartoznak". Ennek megfelelően Boullier a pályákon vezeti a csapatot, míg Jonathan Neale CEO-ként sokkal inkább a gyárra és a politikára figyel. "A gyárban kell lennie az erőnek. Itt történik az, amitől gyorsabb lesz az autó."

A Williams most leplezte le az új főszponzort és a festést, de a McLarennél még az első futamon sem lesz jelen a Vodafone utódja. "Pár versennyel később már igen. Jelenleg több céggel is tárgyalunk, és optimista vagyok, hogy előbb kerül rá sor, nem pedig utóbb." Megjegyezte, számos cég jelenthetett volna szükségmegoldást rövid távon, de a McLaren sokkal előrelátóbb.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alesi: Nem véletlenül a Mercedes a favorit
Következő cikk Ecclestone sokat akar: éjszakai futam Szocsiban, Mexikó aláírt, Franciaország visszatérhet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország