A McLaren nem engedi el a szuper-tehetségét, aki tényleg az új Hamilton lehet

A McLaren nem kételkedik benne, hogy a juniorjuk, Lando Norris elég gyors a Forma-1-hez, de ennek ellenére nem szeretnék elsietni a bemutatkozását a királykategóriában.

Norris, aki nemrég visszavette a vezetést az F3-ban, már bizonyította a tehetségét a McLarennél, amikor is a Hungaroringen tesztelte az idei autót.

Mivel egyelőre nem biztos Alonso maradása, olyan pletykák kaptak szárnyra, miszerint Norris lehet a wokingiak B-terve - vagy akár 2018-ban máshol is helyet találhatnak neki a mezőnyben. 

Azonban a McLaren elnöke, Zak Brown tagadta, hogy a juniort már 2018-ban bevetnék a Forma-1-ben, jövőre ugyanis az F2-ben látnák szívesen. 

"Egyik F1-es csapat sem érdeklődött iránta." - mondta Brown a Norris F1-es debütálását firtató kérdésre. 

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

"A jelenlegi tervünk szerint az F2-ben folytatja. Én biztos vagyok benne, hogy elég gyors a Forma-1-hez, de nem szabad semmit sem elsietni, és elég tapasztalatot kell gyűjtenie."

"Mindenképp Ő a jövőbeni sztárunk, és nem hinném, hogy ezen a ponton egy másik F1-es csapathoz kellene őt beültetnünk."

Míg Norrissal már megvannak a tervek, a csapat nem tudja, hogy mit tegyen a másik fiatal tehetségével, Nyck de Vriessel, sőt még az sem biztos, hogy a junior-programjuk tagja marad. 

"Sokat szimulátorozik nekünk, és rendkívül jól megy. Azonban a jövő évi junior programunkról még nem döntöttünk."

"Landót nyilván leigazoltuk. Nyck-kel már folynak a tárgyalások, de ezen Eric (Boullier) dolgozik. Ebben a hónapban lesznek még meetingeink, és aztán Eric jelöli ki a junior programunk irányát."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lando Norris
Csapatok McLaren
Cikk típusa BRÉKING