A McLaren-Ferrari sosem jött szóba

A McLaren és a Ferrari közti rivalizálás fényében a hangzatos páros sosem jött szóba - a Mercedessel folytatott tárgyalásokról pedig nem szívesen beszélnek.

Miután a McLaren és a Honda együttműködése zátonyra futott, a wokingiak az összes lehetőségüket számba vették. Kivéve egyet - a Ferrarit. Zak Brown, a csapat elnöke megerősítette, hogy az olaszokkal még csak fel sem vették a kapcsolatot. 

"Sosem beszéltünk a Ferrarival." - mondta az amerikai a német Motorsport-Total.com előtt. A McLaren és a Ferrari ugyanis egyaránt közúti sportautókat ad el, így a mindennapokban is egymás legnagyobb riválisainak számítanak. 

"A háttérből adódik, hiszen mindketten az autóiparban tevékenykedünk, így egy McLaren-Ferrari alig elképzelhető." - tette még hozzá Brown. 

A Mercedessel viszont annál szívesebben alkottak volna partnerséget: "Nem fogok belemenni a részletekbe. A végén ezek olyan tárgyalások voltak, amik nem tudtak megvalósulni. Ebben a Hondának és a Mercedesnek kell állást foglalni."

A brixworth-i erőforrások ugyanis vonzóbbak lettek volna a McLaren számára, csakhogy ebben az esetben nem állt rendelkezésre egy olyan B-terv, mint ami végül a Toro Rossóval megvalósulhatott.

"Csalódást keltő, mert jó potenciál lett volna benne a számunkra. Azonban ez csak egy volt a lehetőségeink közül." - a másik opció, hogy a Mercedes nem akarta az egyik potenciálisan legnagyobb riválisát erősíteni a saját erőforrásaival.  

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek