Interjú

Felkészültebbnek érzik magukat a McLarennél bármelyik hondás évhez képest

Tudjuk, mennyire rosszul sült el az a három év, amelyet a McLaren a Hondával töltött, a csapat pedig most azt is elmondta, ebben az volt a legnagyobb baj, hogy a tesztidőszakokban túl kevés kilométert tudtak megtenni.

Fernando Alonso, McLaren MCL32

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32
Lando Norris, McLaren MCL32

Sok mélypontja volt a több, mint két évtized után felmelegített McLaren-Honda-házasságnak 2015 és 2017 között, elég például a rengeteg motorhibára gondolni, amelyek miatt nem egyszer szakadt el a cérna Fernando Alonsónál. Amikor az autó valamilyen csoda folytán végig is bírt egy futamot, akkor sem lehettek a wokingiaknak vérmesebb reményeik egy gyenge-közepes pontszerző helynél, dobogóról pedig nem is álmodhattak.

Ez az időszak szép lassan csak egy rossz emlékké halványul majd a csapat életében, főleg azután, hogy a Renault a várakozások szerint sokkal jobb motort bocsát a wokingiak rendelkezésére, viszont egyfajta mementóként még évekig ott motoszkálhat a fejekben, mennyire mélyről kellett visszakapaszkodniuk. 

 

Erről az időszakról beszélt most Peter Prodromou a csapat részéről a Racernek. "Nehéz számosítani, mennyit jelentett hátrányként az, hogy nem tudtunk rendesen fejleszteni. Az egyértelmű, hogy nagyon fájdalmas időszak volt. Viszont annak ellenére tudtuk kihozni a legtöbbet ebből, hogy tudtuk, rengeteg problémánk lesz a tesztidőszakok és a versenyhétvégék pénteki napjai során, hiába lett volna jó sokkal több kilométert megtenni."

A mérnöki csapat részéről Matt Morris úgy érzi, már most előrébb tartanak, mint bármikor a hondás éra során, pedig még el sem kezdődött a szezon. "Mindig jó fejlődni, mi pedig most a Renault erőforrásával többhetes előnyből indulunk magunkhoz képest bármelyik hondás évhez képest." - fogalmaz egyértelműen Morris. "Volt néhány melós hetünk, két hétig megfeszítetten kellett dolgoznunk, hogy utol tudjuk érni magunkat. Úgy gondolom, mindezekkel együtt ezután a tél után felkészültebben kezdhetjük meg a barcelonai tesztet, mint a hondás időszak évei során bármikor."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Alfa Romeo központjában jártak a Sauber-pilóták
Következő cikk Williams FW40 Vs. Williams FW41: F1 2017 Vs. F1 2018

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország