BRÉKING

A McLaren felkészül a Honda a érkezésére: Drasztikus és kulturális változások következnek

A wokingi istálló tudja, hogy a japánok már az első évükben egy nagyon erős autóval akarnak rajthoz állni, így ennek megfelelően dolgoznak most a McLarennél.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon még úgy tűnt, hogy a McLaren egy gyengébb évet követően visszatalált a helyes útra, miközben Martin Whitmarsh csapatfőnök leváltása után Ron Dennis is visszatért a csapathoz, valamint Eric Boullier Wokingba szerződött a Lotus-tól.

A következő három verseny azonban csalódást okozott a McLaren számára, de Boullier már korábban hangsúlyozta, hogy Wokingban komoly dolgok készülnek és hamarosan ismét harcban lehetnek az első helyért.

A brit Autosport most arról ír, hogy a teljes átszervezés részeként Tony Salter (Saubertől) és Guillaume Cattelani (Lotustól) is fontos szerepet játszik abban, hogy a McLaren hamarosan újra a régi fényében tündököljön és a Honda 2015-ös visszatérése előtt minden a helyére kerüljön.

A McLarennél most valami hasonló átszervezést láthatunk, mint amit a Mercedes hajtott végre az elmúlt 1-2 évben. A britek semmit sem bíznak a véletlenre, és új struktúrákat, érthetőbb kommunikációs csatornákat dolgoznak ki, amivel a fejlesztések is gördülékenyebbek, hatékonyabbak lehetnek.

Boullier az Autosport kérdésére elmondta, semmi kétsége nincs azt illetően, hogy a McLaren nagyon jó kezekben van és a változtatásokkal hamarosan valóban a legjobbak lehetnek. A francia hangsúlyozta, rendkívül tapasztalt és okos szakemberek dolgoznak Wokingban, és sokan közülük számtalan nagyon gyors autót fejlesztettek már a múltban.

A hangsúly most a szervezésen és az irányításon van, ami természetesen szakmai szempontból is meghatározó lehet. Boullier egyik legfontosabb feladata, hogy a vállalaton belül leegyszerűsítse és hatékonyabbá tegye a kommunikációt, ami természetesen mindenre hatással van, így a fejlesztésekre is.

A teljes átalakításhoz azonban több időre lesz szükség, de ez semmiben nem befolyásolja a McLaren hosszú távú jövőjét, mely szorosan összefügg a Honda visszatérésével. A britek rövid távon nagyon agresszíven fognak dolgozni, míg hosszabb távon valamelyest visszavesznek ebből a lendületből, és az új, már kiforrott rendszer, valamint a Honda közreműködésével haladnak tovább.

A drasztikus változtatások azonban elkerülhetetlenek.

„Már idén látni fogjuk ennek az előnyét, de a jövő év lehet a meghatározó ebből a szempontból. Már ebben az évben szükségünk van néhány drasztikus változtatásra a vállalaton belül, ami egyfajta kulturális váltás is.” – utalt ezzel erősen a francia szakember a japánokra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jelentősen átalakul és könnyebb lesz a Sauber a Spanyol Nagydíjra
Következő cikk A Williams 2015-ben már a bajnoki címért küzdhet?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország