A McLaren fél évre van a többiektől: de az MP4-28 gyorsabb elődjénél

Martin Whitmarsh szerint az MP4-28 nem feltétlenül visszalépés elődjéhez képest, mivel a 2013-as modell gyorsabb, mint a tavalyi autó. Az egyetlen probléma, hogy a jelenlegi mezőnyben nem állja meg a helyét.

A csapatfőnök szerint a Német Nagydíj egy „lépés volt a helyes irányba”, de tudja, „keményen kell dolgozni a továbbiakban”. Többen a 2012-es modell visszahozását követelték a csapattól, de erre nem került sor, és a fáradozásnak köszönhetően most ott tart a McLaren, hogy az MP4-28 gyorsabb, mint elődje – ez akkor is kevés a jelenlegi mezőnyben.

„Az autónk most gyorsabb, mint a tavalyi modell”- mondta Whitmarsh az Auto Motor und Sportnak. „Alapvetően nem visszalépés ahhoz képest. Ugyanakkor, összehasonlítva a többiekkel, fél évet vagyunk lemaradva a fejlesztési idő tekintetében”- jegyezte meg a lényeget a szakember. „Ezt nagyon nehéz visszahozni. A lassabb kanyarokban le vagyunk maradva a vonóerő terén a többiekhez képest. Ott hiányzik a leszorítóerő. A kanyarbejáratban történő fékezés és a kanyarkijárat terén is van hova fejlődni. Ezek a nagyobb pontok az építkezés során.”

A McLaren első embere ismét hangsúlyozta, hogy a fejlesztéseket alapvetően befagyasztották erre az évre, és 2014-re koncentrálnak a továbbiakban.

„Többé már nem áll rendelkezésre olyan sok forrás, mivel meglehetősen 2014-re koncentrálunk. Ahhoz vagyunk szokva, hogy győzelmekért harcolunk – nem könnyű kiverni ezt a gondolatot a fejedből”- utalt a jelenlegi nehézségek által kiváltott mentális teherre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING