A McLaren fejlesztési csomagja hallatára Alonso már a dobogóról álmodik!

A McLaren fejlesztési csomagja hallatára Alonso már a dobogóról álmodik!

Fernando Alonso a Szocsiban megszerzett hatodik helyét követően úgy érzi a McLarennel karnyújtásnyira került a dobogó, még akkor is, ha „a Mercedes egy másik ligában versenyez”.

Fernando Alonso 2016-os szezonja nem kezdődött túl biztatóan. A spanyolnak elég sokat kellett várnia idei első pontjaira. A megbízhatóság szempontjából Alonso tökéletes versenyt futott Szocsiban „összehasonlítva a tavalyi versennyel, ahol többé-kevésbé minden elromlott.” – mondta a spanyol a Cadena Cope rádiónak.

A wokingi csapat Achilles-sarka továbbra is a Honda motor marad, amit a szezon során folyamatosan fejleszteni kell. „Oroszországban szerencsénk is volt. Olyan pálya, ami fekszik nekünk. Ehhez jött hozzá, hogy a futamon több balesetből is profitáltunk, ami nem nevezhető normál körülménynek. 2016-ban lassan kezdtünk, de hatalmasakat ugrottunk, és versenyről-versenyre javulunk – magas elvárásokkal.”

A következő hétvégén Alonso a hazai nagydíján magasra is teszi a lécet: „Barcelonában alapvetően egy új autónk lesz. Amíg a motorteljesítmény nem nő, addig a kanyarokban akarunk gyorsulni. Egyre közelebb kerülünk a célhoz, hogy a rajtrács legjobb autója legyen a miénk.”

Annak ellenére, hogy „a Mercedes másik ligában versenyez”, a spanyol elérhetőnek látja a dobogós álmot: „Most olyan pályák jönnek, mint Barcelona és Monaco, ahol a kasztni fontosabb, mint a motor. Jó lapok vannak a kezünkben! Egy olyan versenyen, mint az orosz relatíve könnyen hatodikok lettünk. Akkor miért ne lehetnénk másodikok vagy harmadikok a futam végén, ha új fejlesztéseink és egy kicsit több lóerőnk lesz? Még 17 futam van hátra, szóval nem dobjuk be a törülközőt!”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING