A McLaren és Williams F1-es "űrbe" kerültek

megosztás
hozzászólás
A McLaren és Williams F1-es
Scott Mitchell
Szerző: Scott Mitchell
Fordította: Zajos Klára
2019. jan. 12. 9:50

A Forma-1 B-csapatai miatt a Williams és a McLaren a mezőny légüres terébe kerültek - ezen istállók, illetve a topcsapatok közé - véli a korábbi versenyző, Martin Brundle.

A két brit istálló a Forma-1 történetének legsikeresebb alakulatai közé tartoznak, hiszen 17 konstruktőri címen és 296 győzelmen osztoznak - 2012 óta azonban egyikük sem tudott futamgyőzelemmel gazdagodni. 

A Williams nem szerzett címet Jacques Villeneuve 1997-es sikere óta, azonban a V6-os turbó-hibridéra elején, 2014-ben úgy tűnt, visszatérhetnek, csakhogy 2018-ban visszaestek a konstruktőri utolsó pozícióba. 

A McLaren a 2014-es szezonnyitó óta nem tudott dobogóra állni, és Lewis Hamilton 2008-as első bajnoki címe óta nem is lettek bajnokok.

Brundle, a Sky Sports F1 munkatársa az Autosport International Show-n elmondta: "A probléma a Williamssel, és egy bizonyos fokig a McLarennel, hogy jelenleg kívülállók ahhoz képest, ahol ma az F1-ben lenniük kellene."

"Vagy egy gyári istállónak kell lenned, vagy egy Haas/Toro Rosso-stílusú B-csapatnak az átvett alkatrészekkel. Emiatt középen légüres térbe ragadnak, vagyis a Williams és a McLaren ott találják magukat, hiszen nem is gyári istállók, de egyértelműen nem is B-csapatok."

"Várjunk és meglátjuk, hogy összeáll-e nekik. Valahogyan remélem össze fog."

"Azonban nincsenek könnyű helyzetben, amikor egy olyan csapattal kell megküzdeniük, mint a Haas, akik egy teljesen más üzleti modellt követnek, és egy csomó alkatrészt kapnak a Ferraritól és a Dallarától."

Több F1-es csapat - a McLarent is beleértve - a 2018-as szezon alatt kritizálták a Haast a Ferrarival ápolt kapcsolata miatt, hiszen az olaszok számos alkatrésszel ellátják az amerikaiakat; természetesen csakis a szabályok keretein belül. 

Brundle szerint a független csapatokat ilyen kapcsolatoktól csakis úgy tudnák megvédeni, ha kitiltanák a Haas-típusú istállókat a Forma-1-ből. Brundle azonban reméli, nem ez lesz a történet vége: "Nem akarom, hogy a Haas, vagy hasonló csapatok távozzanak."

"A rajtrácson csak 20 autó van. Figyelned kell az elszabadult milliárdokra, és a gyártókat is szem előtt kell tartani. Valami mindenkinek kijár."

"El tudom képzelni, hogy a Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn minden délelőtt és délután ezzel küzd, hogy megpróbáljon kialakítani egy formanyomtatványt a jövő Forma-1-ére."

További híreink:

A McLaren a Porsche korábbi LMP1-es igazgatójával, Andreas Seidllel folytatja, hogy ezzel tegyenek pontot a 12 hónapja tartó menedzsmentet érintő változtatások végére. 

"Seidl nyilvánvalóan egy nagyon sikeres egyén a Porsche világában, és az önéletrajza is magáért beszél." - tette hozzá Brundle - "A McLaren átalakítja a szervezetét, látszik, mi a céljuk. Elég egyértelműen látják, hova illik be Zak [Brown, az elnök] és Gil [de Ferran, a sportigazgató] közé."

"Számomra egy kulcsfontosságú kinevezésnek tűnik, mely struktúrát biztosít, és valamiféle tervet építettek ki köré. Ez egy újabb tégla a McLaren falában, hiszen megpróbálnak visszakerülni oda, ahova tartoznak - vagyis az élmezőnybe."

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Következő cikk

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren Vásárlás , Williams
Szerző Scott Mitchell