A McLaren és a Mercedes együttműködése „olajozottan" működik

Az eredményeket tekintve a wokingi alakulat tett egy lépést előre a 2020-as szezonban. Habár nem közelítettek akkorát a Mercedeshez, mint ahogy azt az időmérős számok mutatták a szezonzárón, a különbéget csökkentették. Brown szerint a Mercedes motorra történő váltás is remekül halad.

McLaren logo on the team's pit equipment

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Habár a Forma-1 szezonzáró nagydíja Abu Dhabiban nem tartogatott izgalmakat a bajnoki elsőségért folytatott küzdelemben, a konstruktőri harmadik hely sorsa az utolsó pillanatig nyitott volt, amit három csapatnak is lehetősége volt megszerezni.

Végül a McLaren végzett a harmadik helyen, miután ledolgozta a Racing Point tíz pontos előnyét az összetettben, köszönhetően Lando Norris negyedik és Carlos Sainz ötödik helyének. A csapat ezzel 2012-es bajnoki szereplését tudta megismételni, amikor szintén harmadikként zártak.

A McLaren Abu Dhabi versenyhétvégéjének legnagyszerűbb teljesítménye kétségtelenül Lando Norris kvalifikációs eredményéhez fűződik. Egy friss Renault erőforrással a háta mögött Norris a negyedik helyen végzett az időmérőn minimális különbséggel elmaradta a rajtelsőségtől. Ez egy olyan siker volt a wokingi alakulattól, ami a világbajnok Lewis Hamilton figyelmét is felkeltette.

Még több F1 hír:

„Nagyon örülök neki, hogy a McLaren ilyen közel került” – mondta Lewis Hamilton a volt csapatáról. „Néhány változtatást eszközöltek, valamint jövőre a mi motorjainkat fogják használni. Nagyszerű látni, hogy az évet ilyen szuper autóval fejezték be. Ha a bajnokság háromesélyes lenne a csapatok között 2021-ben, az nagyszerű lenne a rajongók számára.”

A Ferrari teljesítményének hanyatlása megtörte a hibrid érában hosszú ideje fennálló top három csapat hegemóniáját, és szorosabbá tette a középmezőny küzdelmét. Bár a McLaren a Racing Pointtal és az AlphaTaurival ellentétben idén nem tudott futamgyőzelmet szerezni, az erőviszonyok átalakulásának kétségtelenül ők voltak a legnagyobb nyertesei.

 

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown szerint a sikerük nem a Ferrari visszaesésének volt köszönhető, már előzetesen arra számított, hogy a Mercedes és köztük húzódó különbségek csökkenni fognak 2020-ra.

„Az idény előtt azt vártuk, hogy csökkenni fognak a különbségek” – jelentette ki Brown. „Nagy lemaradásról beszélünk, de végül sikerült közelednünk hozzájuk. Ha alaposabban szemügyre vesszük a versenytempót és az időmérős teljesítményünket, határozottan kisebb a hátrány.”

„A tiszta versenytempó és a megbízhatóság területén mindenképpen tettünk egy lépést előre. Összességében tehát nagyon elégedett vagyok a folyamatokkal, de kétségtelenül még hosszú út áll előttünk, amit meg kell tennünk.”

Még több F1 hír:

A csapat 2019-es és 2020-as Abu Dhabi időmérős teljesítménye között hatalmas a különbség. Míg tavaly Norris majdnem két másodperccel elmaradt Lewis Hamilton idejéhez képest, addig most kevesebb mint két tized választotta el őket egymástól.

A képet némileg torzítja Norris friss erőforrása, amit az évadzáróra kapott, míg a Mercedes motorjait letekerték a megbízhatóság miatt. Ha a teljes szezonra kivetítjük az összehasonlítást a két csapat között, a különbség akkor is csökkent, de messze nem annyival, mint az idényzárón.

A 21 futamból álló 2019-es szezonban a McLaren átlagosan 1,28 másodperccel maradt el a Mercedes mögött, míg ez a szám idén 1,14-re csökkent. Ez valóban javulás a wokingi istálló részéről, de nem akkora, hogy Hamilton szerint erre kellene támaszkodni a csapatnak.

„Nyilvánvalóan az egy kedves gesztus a McLaren számára, hogy Lewis, aki itt kezdte a karrierjét és nyerte meg velünk az első világbajnoki címét tiszteli és figyelemmel követi a munkákat, amelyet idén véghez vittünk” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

Még több F1 hír:

„Keményen dolgoztunk azon, hogy javítsuk a szervezet strukturális felépítésén, valamint javítsuk a csapat együttműködését, de azon is sokat munkálkodtunk, hogy csökkentsük a hiányon, amelyek az infrastruktúrai oldalon jelentkeztek a Forma-1-es csapatunkkal kapcsolatban. Amíg nem érünk a folyamatok végére, marad a valóság. Le kell szegnünk a fejünket és tovább kell dolgoznunk.”

A McLaren egyik legfőbb változása 2021-re a Mercedes erőforrásainak használata lesz, mely  feléleszti a két csapat 1990-es és 2000-es évek eleji együttműködését. Várható, hogy a Renault motorjáról való váltás jelentős teljesítménynövekedést hoz majd a wokingiaknak.

„A csapat nagyon izgatott a partnerség miatt, és a Mercedes is nagyon izgatottan várja a szorosabb együttműködést” – mondta Brown. „Nagyon sok olyan ember van mindkét oldalon, akik akkor is jelen voltak, amikor versenyeket és bajnokságokat nyertünk, szóval sokan ismerősként fognak tekinteti egymásra.”

Még több F1 hír:

„Mindabból, amit elmondtam tisztán lehet látni, hogy a Mercedes nagyon felkészült arra, hogy kiszolgálja a partnercsapatait, hiszen kiváló kommunikációval rendelkeznek, és a háttérben egy olajozott gépezet dolgozik. A technikai csapattól kapott visszajelzések azt mutatják, hogy eddig nagyon gördülékenyen megy az együttműködés. Minden, amit hallok rendkívül pozitív.”

Mindez talán nem elég ahhoz, hogy a McLaren csatlakozzon jövőre a bajnoki küzdelemhez a Red Bull és a Mercedes mellett harmadikként, ahogy Hamilton kívánná, de a számok minden bizonnyal azt mutatják, hogy a csapat a megfelelő irányba halad.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: Ez kicsit szürreális volt, mint minden 2020-ban…
Következő cikk „A Ferrari a Red Bull megoldását használja 2021-ben”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország