BRÉKING

A McLaren és a Honda még mindig nem érti meg egymást teljesen

Az azonban mindenképpen jó hír, hogy jelentős lépéseket tettek meg előre, és immáron sokkal előrébb tartanak, mint korábban.

A McLaren és a Honda 1988 és 1991 között egy nagyon sikeres időszakot zárt a Forma-1-ben. A wokingi és a japán gyártó most újra együtt dolgozik a legnagyobb kategóriában, de ez most teljesen más, mint akkoriban volt.

A Forma-1 rengeteget változott és természetesen a McLaren is kicserélődött. Ennek tudatában mindenki tisztában lehetett azzal, hogy el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön és a McLaren, valamint a Honda jól megértse egymást.

„Nagyok a kulturális különbségek, de úgy vélem, hogy a McLaren remekül együtt tud működni a Hondával stratégiai és az elkötelezettség szintjén is. Nem várjuk azt tőlük, hogy a mi kultúránk szerint dolgozzanak.” – fogalmazott Eric Boullier a McLarentől a brit Autosportnak.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Red Bullnál valamit sürgősen ki kell találni, mert amióta a négyszeres világbajnok lelépett, az osztrák csapat nem áll túl jól... fotó:dppi Sebastian Vettel - Hungarian Ferrari Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 23.

„Az együttműködésünk minden területen kifizetődő. Például nagyon érdekes látni azt, hogy mi folyik a pálya mellett a munka során, ami ugyancsak javult az év eleje óta. Hatalmas ugrást tettünk meg a tanulási görbénket illetően.”

„És ugyanez a helyzet Sakurában is, ahol egy-két emberünk rendszeres látogatást tesz, és akárcsak a Japánból érkező emberek a bázisunkon. Egyértelmű, hogy időre van szükségünk, de az elvárásaink adottak, és most minden egyre jobban működik.”

Fernando Alonso szintén pozitív és reményteljes a McLarennél. A spanyol szerint a megfelelő irányban haladnak előre, és Bahrein megmutatta, hogy valóban nagy lépéssekkel „operálnak” a csapatnál, mely hamarosan ott lehet a Q3-ban és a pontszerzők között.

Alonso hozzátette, minden egyes percben csak a projekt jár a fejében és élvezi a fejlődési folyamatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vajon Sebastian Vettel hiányzik a Red Bull sikeréhez?
Következő cikk Ecclestone ötletei a 2017-es motorokhoz: V6 turbó, V8 + KERS vagy olcsóbb V6?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország