A McLaren emelné a szintet szombatonként

A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint csapatának elsősorban szombatonként kell javulnia. A wokingiak jelenleg a Ferrarival küzdenek a konstruktőri 3. helyért.

Lando Norris, McLaren MCL35M, Lance Stroll, Aston Martin AMR21, Fernando Alonso, Alpine A521, and Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es szezon első négy versenyét a McLaren versenyzői mindig legalább az egyik Ferrari mögül kezdték az adott futamot. Charles Leclerc három alkalommal is – Bahreinben, Imolában és Spanyolországban – a negyedik helyről indulhatott.

A McLaren legjobb rajthelyei ezzel szemben Daniel Ricciardo bahreini és imolai hatodik helyei voltak, a wokingiak tehát egy körön egyelőre úgy tűnik, hátrányban vannak legfőbb riválisukhoz viszonyítva.

Még több F1 hír:

„A szezon eddigi részét megnézve egyértelmű, hogy szombatonként kell fejlődnünk” – vonta le a tanulságot a csapatfőnök, Andreas Seidl.

„Amennyiben így történne, jelentősen megkönnyítenénk a dolgunkat a vasárnapi futamokra. Néhány rajtnak vagy jó első körnek köszönhetően már előfordult, hogy a verseny elején kedvező pozícióban voltunk.”

A nyers eredmények ugyanakkor nem tükrözik a teljes képet: Lando Norris az Emilia-Romagna Nagydíj időmérőjén sokkal jobb eredményt ért volna el, ha kicsivel nem csúszik túl a pálya határain.

„Néhány alkalommal a szerencse sem állt mellénk – már amennyiben a pályahatárokat a szerencse kérdésének tekintjük. Ettől függetlenül a célunk nem lehet más, mint előrébb végezni szombatonként.”

„Hogy ez sikerüljön, több tényező együttállása szükséges. Néhányat mi irányítunk, míg néhány nem tőlünk függ” – mondta Seidl.

Eddie Jordan elmondta, hogy döntene Hamilton és Schumacher között

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toto Wolff londoni F1-es futam mellett lobbizik
Következő cikk Alonso szerint még évekre vagyunk a több csapatos világbajnoki küzdelmektől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország