A McLaren előrelépne Monacóban az elmúlt futamok kudarca után

A McLaren előrelépne Monacóban az elmúlt futamok kudarca után

A McLaren pilótái az egymást követő nullázások után Monacóban eredményesebb versenyhétvégét remélnek, Eric Boullier a szerencsében is bízik.

írta: N. Márton

Az angol csapat kiválóan kezdte az évet: Daniel Ricciardo kizárását követően kettős dobogóval zárták az Ausztrál Nagydíjat, ám azóta meredek lejtőre került a gárda, és a pontszerzés is komoly kihívást jelent pilótáiknak.

Monaco azonban a versenynaptár olyan pályái közé tartozik, mely mindig kilóg a megszokott felállásból, és több meglepetést is okozhat.

A McLaren pilótái a csapat hivatalos honlapjával osztották meg, hogy milyen várakozásokkal tekintenek a hercegségbeli nagydíj elé.

Jenson Button: „Még soha nem vezettem turbófeltöltéses autót Monacóban, élvezem ezt a lehetőséget. Ez a verseny többet jelent, mint bármelyik másik, és azt hiszem, megfogja mutatni a különbséget a 2014-es, és a régi F1 között. Az új formula sokkal kisebb aerodinamikai hatást eredményez, igazából csak találnunk kell egy jó beállítást, ezért úgy gondolom, hogy a motornak most is döntő szerepe lesz. Remélem, jobban élvezetjük ezt a versenyt, mint Kínát és Spanyolországot. Monaco minden tekintetben speciális eset, tudjuk, mi kell a jó hétvégéhez: kihozni a maximumot az autóból az időmérőn, és egy erős első kört produkálni a versenyen, hogy legyen esélyünk egy tisztességes eredményre. Készen állok a kihívásra, az egész csapat nagyon kemény munkát végez, hogy fejlesztéseket hozzunk minden hétvégére – és ez alól Monaco sem kivétel."

//

Post by www.f1-live.hu.

Kevin Magnussen: „Furcsa volt úgy eljönni Barcelonából, hogy a 12. helyen fejeztem be a futamot, de mégis elégedett voltam a teljesítményemmel. Az utána következő teszten elég sokat tanultunk az autó kezelése és beállítása terén, eddig ez adta a legjobb lehetőséget az évben, hogy megbirkózzunk az MP4-29 problémáival. Boldogabb vagyok most az autóban, és nem csupán a saját vezetésem miatt, hanem a mérnökökkel végzett közös munka miatt is. Még nem teljesen vagyok elégedett, de a dolgok a helyes irányba haladnak. A tavalyi WSR futamon itt Monacóban elszalasztottam egy lehetőséget. Idén azt szeretnénk, hogy egy tiszta és erős hétvégét zárjunk itt. Kell még egy kis tempó az autónak, nagy kihívást jelent ez a futam, de eltökélt szándékom, hogy felvegyem a harcot.”

Végezetül Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója is kifejtette véleményét a hétvégével kapcsolatban.

„Az utolsó három verseny nagyon nehéz volt számunkra, de az egész csapat azon dolgozik, hogy javítson a helyzeten. A versenyzőink teljesen más irányból közelítik meg Monacót. Jenson már nyert itt, míg Kevin most debütál F1-es géppel. Mindketten kíváncsiak, hogy mire lesznek képesek ezen a hétvégén. Monaco mindig különleges hétvége, néha jobb eredményt lehet itt elérni, mint amire az autód képes a hagyományos pályákon. Olyan ez, mint a híres kaszinó, ha játszol, szerencséd lehet. Természetesen egy kicsit több dologra fogunk támaszkodni, mint a szerencse! Az egyik kulcsa annak, hogy jó eredmény érjünk el itt, az a jó munkavégzés a garázsban, és a mérnöki oldalon. Függetlenül a pályán mutatott teljesítménytől, a szerelők nem fáradtak, és biztosítják a pilótákat arról, hogy az autót jól összerakják, és az megbízható lesz. Hozzájuk hasonlóan a mérnökök és stratégák is fáradhatatlanul dolgoznak, hogy biztosak lehessünk benne, hogy jó eredményt tudunk elérni a pályán.”

„Monaco saját, egyedi beállításokat igényel a jó teljesítmény érdekében. Nyilvánvaló, hogy egy pálya-specifikus csomagot hozunk ide – csakúgy, mint Kanadába fogunk. Keményen dolgozunk, és folyamatosan szállítjuk a fejlesztéseket az autóra, és reméljük, hogy ennek a folyamatnak köszönhetően a jövőben learathatjuk a babérokat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING