BRÉKING

A McLaren elnöke, Ron Dennis vétózta meg a Red Bull-Hondát! Elmondta, hogy pontosan miért is...

Ron Dennis, a McLaren elnöke elmagyarázta, hogy miért akadályozták meg, hogy a Honda 2016-ban motorokat szállítson az egyik riválisuknak, a Red Bullnak.

A korábbi bajnok csapat idő előtt ki akart szállni a Renault-val kötött motorszerződéséből, és miután a Mercedes és a Ferrari is visszautasította őket, a Honda maradt az utolsó esélyük a Forma-1-ben.

A Honda azonban olyan szerződést írt alá a McLarennel, melynek része, hogy egy ilyen döntésbe a britek is beleszólhatnak, és végül Woking akadályozta meg a megállapodást a japán gyártó és a bikák között – persze miután a Honda realizálta a nehézségeket.

„Leültünk a Hondával, és teljes mértékben kielemeztük, hogy hol állunk, és hogy esetleg van-e rá lehetőség, hogy gyorsabban előre lépjünk – hogy esetleg a Red Bull felgyorsítaná-e a fejlesztéseket.” – kezdte Ron Dennis Abu Dhabiban.

„A motorprogramunkat jövőre mindenképpen javítani akarjuk, mert a maximumot akarjuk kihozni a rendelkezésünkre álló idő alatt.”

„Azt illetően, hogy hány alkatrészt hozhatunk létre, most sokkal nagyobb a szabadság – minél több erőforrást akarsz legyártani, annál nagyobb a nyomás rajtad.”

„Mivel ehhez növelni kellett volna a Forma-1-es büdzsét, a Honda belátta, hogy gazdaságilag ez nem logikus lépés – azaz nincs szükségünk egy második csapatra. Valakinek egyértelmű döntést kellett hoznia, és én meghoztam.”

„A Honda ezt maximális mértékben támogatta, és megértették, hogy nincs elég nagy kapacitásunk ahhoz, hogy még egy csapatot ellássunk motorokkal – valakinek azonban fel kellett állnia és ki kellett mondani, hogy „ez nem fog megtörténni”.”

„Ezzel nem én álltam a Honda vágyainak útjába, én csak felelősséget vállaltam a döntésért, ami a munkámmal jár.”

Az FIA most éppen egy olyan szabályon dolgozik, mely szerint minden motorgyártónak el kellene látnia egy minimális számú ügyfelet. Ron Dennis elmondta, hogy erről tudnak, hiszen ők is ott voltak a megbeszéléseken, de…

„Más a helyzet, ha a szabályok megváltoznak, mert akkor mindenki ugyanolyan pozícióból indul és eszerint tud reagálni.”

„Most éppen próbálunk felzárkózni, és emiatt a gyártás elképesztő módon összetett, és nem tudsz elég gyorsan reagálni, mert néhány beszállító nem szokott hozzá a Forma-1-es sebességhez.”

„Minél több embert kell irányítanod, annál lassabban tudsz reagálni. Annak pedig semmi értelme, hogy még jobban lelassítsuk magunkat – így még kevésbé leszünk versenyképesek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: „Meglehetett volna a Q3, és saját erőből!”
Következő cikk A Ferrarinál dolgozni egy életérzés, és közben nagy kihívás is: ezt nem csak a csapatfőnök, de Vettel és Räikkönen is tudja!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország