A McLaren elismerte, hogy Pat Fry távozik tőlük

A Brit Nagydíj előtt tartott sajtótájékoztatót Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke, ahol megerősítette a sajtó azon értesülését, hogy az MCL34 fejlesztését irányító Pat Fry valóban a felmentési idejét tölti.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in the team principals Press Conference

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in the team principals Press Conference

Andrew Hone / Motorsport Images

A McLarennél gőzerővel folyik a munka minden fronton. Zak Brown igazgató már korábban jelezte, hogy a csapat az új szélcsatorna után a 2021-es szabályoktól függően további fejlesztéseket fog véghez vinni, illetve azt is elmondta, hogy amennyiben további személyi változások lesznek a csapatban, azt már Andreas Seidl csapatfőnök fogja levezényelni.

Még több F1 hír:

Ezekkel kapcsolatban a legnagyobb kérdés az utóbbi időben Pat Fry technikai igazgató sorsa volt: a tavaly érkezett Fry mellé a Toro Rossótól James Key is átigazolt az angolokhoz, azonban pár hete megerősödtek azok a hangok, hogy a csapatnál inkább az utóbbi munkájára fognak igényt tartani – ezt most maga a csapat vezetője is megerősítette:

„Részleteket nem mondhatok, de az mindenképpen igaz, hogy Pat már a felmentési idejét tölti, úgy, ahogyan az a sajtóban megjelent. Mivel James már teljesen beilleszkedett a technikai igazgató szerepébe, úgy döntött, hogy szeretne továbblépni, és mivel Pat rengeteget tett azért, hogy most itt lehetünk, úgy döntöttem, hogy a belső protokolljaink értelmében felmentem őt a munkavégzés alól.”


Legutóbbi videónkban Sebastian Vettel összeomlásának okait elemeztük, és azt, hogy mi történhetett a négyszeres világbajnokkal az elmúlt időszakban, valamint mennyire reális a visszavonulása, vagy a távozása a Ferraritól.

450516

Seidl szintén beszélt pár mondatot arról, hogy szerinte a csapatok, az FIA és a Liberty Media közötti tárgyalások jó úton haladnak, és jelezte, hogy ő nem hiszi, hogy az új szabályok jelenlegi formájukban túlságosan megkötik majd az istállók kezeit:

„A mi véleményünk szerint tökéletes lesz minden. Örülünk első körben annak, hogy meg lesznek szabva a határok, mert ez biztosíthatja, hogy jobban összerázódjon a mezőny. Ugyanakkor azonban szerintünk még bőven van annyi szabadság bennük, hogy aki jobb autót készít, az fog előrébb végezni – ez az F1 lényege elvégre. Szóval a mi részünkről száz százalékig támogatjuk a szabályokat a jelenlegi formájukban. Persze még vannak további találkozók, és megbeszélések a többiek képviselőivel és a szervezőkkel, de számunkra fontos lenne, hogy minden így valósuljon majd meg.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso Verstappen mellett a Red Bullnál?
Következő cikk Räikkönen hajmeresztő mutatványa: nem volt veszélytelen (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország