A McLaren elismeri, Alonso nélkül kisebb a nyomás rajtuk

Zak Brown úgy érzi, a csapatra bizonyos szempontból jó hatással is van az a tény, hogy Fernando Alonso nem versenyez náluk a Forma-1-ben, független attól, hogy a spanyol világbajnok mindig magas szinten teljesített.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Fernando Alonso saját maga döntött úgy, hogy elhagyja a Ferrarit, noha volt még idő a szerződéséből, valamint az olaszok hosszabbítani akartak vele. Ez a lehetőség azonban megnyitotta az utat Sebastian Vettel előtt, aki azonban még mindig nem nyert bajnokságot a Ferrarival. Ez Alonsónak sem sikerült, bár 2010-ben és 2012-ben nagyon közel volt hozzá.

Még több F1 hír:

Alonso visszatért a McLarenhez, mert hitt abban, hogy a Hondával megszerezheti a harmadik címét. A britek és a japánok projektje azonban nem működött. A McLaren szerződést bontott a Hondával, Fernando pedig Wokingban maradt, és noha azt gondolta, a Renault motorjával újra az élmezőnyben fog versenyezni, nem így lett.

A spanyol sztár idén már nem versenyez az F1-ben, miközben a McLarennél Carlos Sainz Jr, és Lando Norris kiváló munkát végez. A csapat a konstruktőri 4. helyen áll, és a jelek szerint a Francia Nagydíjion is nagyon versenyképesek lehetnek. Még Daniel Ricciardo is furcsán nézett a Renault-nál, látván, hogy a sok új fejlesztés és az új motor ellenére a McLaren milyen tempót ment hozzájuk képest.

Zak Brown, a McLaren első embere a La Gazzetta dello Sport kérdésére azt mondta, Alonso távolléte abból a szempontból jó hatással volt a csapatra, hogy kisebb rajtuk a nyomás. És ez természetesen minden szempontból megkönnyíti a munkát, így azt is mondhatnánk, hogy Alonso nélkül jobb a McLaren?

„Fernando nélkül a csapat kevésbé van nyomás alatt. A légkör pozitív, ami kihozza az emberekből a legjobbat a munka során.”

Andreas Seidl csapatfőnök érkezése szintén nagy lendületet adott a briteknek, aki kiváló munkát végez, és a szakember irányításával valóban reális esély lehet arra, hogy a következő években a McLaren sokkal közelebb kerüljön a legjobb helyekhez. Egyszóval minden a helyes mederben folyik tovább.

Alonso még mindig tanácsadó a McLarennél, és az autóval Bahreinben tesztelt, valamint időről időre látogatást tesz az istállónál, de ennél több valószínűleg nincs a történetében. Jól bizonyítja mindezt Szergej Szirotkin érkezése is, aki a csapat tartalékversenyzője, csakúgy, mint a Renault-nál. Alonso azonban nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy visszatérjen az F1-be 2020-tól, akár a Ferrari színeiben. Ehhez azonban Vettelnek távoznia kellene, amire nincs túl sok esély, független a vadabb pletykáktól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat szerint nem nagy a különbség az új és a régi Honda-motor között
Következő cikk Az FIA újabb kiskapukat zárt be a Forma-1-ben, a Ferrari is érintett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország