A McLaren elégedett a jó megbízhatósága miatt

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elégedett a csapat előszezoni tesztjével. Carlos Sainz ma 163 kört tett meg az MCL 35-el, és az egész tesztet figyelembe véve nem sújtotta nagy időveszteség a csapatot.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A német csapatvezető kifejezte nem tetszését is a Racing Point irányába, is, valamint elmondta a koronavírusról a gondolatait. Seidlnek egyébként ez volt az első előszezoni tesztje a Forma-1-ben, korábban a Porsche WEC programját irányította.

Seidl kiemelte, hogy az MCL35 megbízhatósága miatt szinte mindig a pályán tudtak lenni, ez pedig lehetővé tette, hogy az autó teljesítményén is csiszoljanak, ami nem volt jellemző a csapat tesztjeire az elmúlt években.

„Nagyon boldogak vagyunk az előszezoni teszt eredményével. Jó volt az autó megbízhatósága, így maximálisan a programunkra tudtunk koncentrálni. Elégedettek vagyunk a csapat felkészülésével az új szezonra” – nyilatkozta Seidl.

 

A német szakember nem szeretett volna belemenni a Racing Point körüli vitákba, akiknek az autója igen erősen inspirálódott a 2019-es Mercedes W10-ből, de kifejezte egyet nem értését, és elárulta, hogy az FIA-hoz fog fordulni a technikai szabályok tisztázásért, és attól tart, hogy 2021-ben is előfordulhat hasonló gyanús együttműködés a technikai partnerségben álló csapatok között.

Még több F1 hír:

Ma Chase Carey is Barcelonában volt, hogy a csapatvezetőkkel tárgyaljon a koronavírus járványról, legrosszabb esetben az első három futamot el kéne halasztani, de Seidl nyugodt, és arról biztosított mindenkit, hogy a helyzet egyelőre változatlan.

„Nem történt egyelőre semmilyen változás. Az egész csapat követi a biztonsági és megelőzési tanácsokat, és egyelőre nem változtattuk meg az utazási terveinket, és ma este is mind visszarepülünk az Egyesült Királyságba.”

Semmilyen új információt nem kaptunk, úgyhogy egyelőre úgy néz ki, versenyzünk azokban az országokban is. Az egész paddock érdeke, hogy, ha verseny van, akkor azon minden csapat részt vegyen. Seidl arról is beszélt, hogy tervben van egy tiltás az olasz F1-es munkatársak ellen, a koronavírus járvány miatt.

A Forma-1 mezőnyét a barcelonai teszt eredményein felül egységesen aggasztja a koronavírus járvány, amely igen nagy hatással még az év alakulására. A járvány egyik gócpontja Európában Észak-Olaszország, és akár 4 csapatot is érinthet a királykategóriában.


Pár jelenet a McLaren nagy napjáról, amikor a pályán is megcsodálhattuk az autót. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris azonban már a tesztre koncentrál.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szerint a Racing Point lesz a mérce: érik a meglepetés?
Következő cikk Az AlphaTauri szerint természetes a Racing Point másolása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország