A McLaren egyszerre dolgozik az idei és a jövő évi autón

A McLaren a Francia Nagydíjat a középcsapatok közül a legjobban teljesítette, a futam után azonban Andreas Seidl csapatfőnök elmondta, nem innának még előre a medve bőrére, és inkább az előttük állókhoz való felzárkózás foglalkoztatja.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Andy Hone / Motorsport Images

Sokakat meglepett a McLaren hétvégi jó teljesítménye annak ellenére, hogy az előző két nagydíjon már fel-fellángolások alapján lehetett következtetni arra, hogy a brit csapatnál rátaláltak valamire. Most pedig, hogy a két versenyzőjük tulajdonképpen 52 körig a középmezőny legjobbja volt – Norris egy meghibásodás miatt végül hátracsúszott pár helyet, de még így is a kilencedik lett – egyértelműnek látszik, hogy valamit nagyon éreznek az istállónál. Mondjuk pont Andreas Seidl csapatfőnök az, aki ezzel kapcsolatban óvatosságra intett mindenkit a Francia Nagydíj után:

„Barcelonában kicsit aggódtunk a lassú és közepes sebességű kanyarok miatt, amelyekből azért itt is akad bőven, és majd Ausztriában is lesznek ilyenek, szóval majd azután szeretnénk levonni a következtetéseket. Azt is vizsgálnunk kell, hogy a kocsi hogy kezeli a gumikat ilyen melegben, ami itt kicsit csalóka, mert elég másfajta az aszfalt, mint a többi pályán. Jövő héten többet fogunk tudni. Azt is igyekszünk kiértékelni, hogy Lando autóján milyen változtatásokat tudunk eszközölni a héten, hogy milyen büntetések járhatnak majd ezzel.”

Még több F1 hír:

Adódik a kérdés, hogy a jó eredmények tudatában mennyire fog a munka az idei autóra koncentrálódni, és hogy ez mennyi időt vesz el attól, hogy a következő szezonra készüljenek, ám Seidl szerint hála annak, hogy náluk dolgozik a Toro Rossótól szerződtetett tervező, James Key, semmi fennakadás nincs a munkában:

„Hozzám hasonlóan James is az első pár futamon megfigyelő üzemmódba kapcsolt, néztük, milyen eredményt hoztak a változások, amiket idénre behoztunk, és ez remek alapja volt annak, hogy elkezdjünk rengeteg időt megspórolva dolgozni az idei kocsi fejlesztésén, konkrétan annyi időt, hogy James tud egyszerre az idei és a jövő évi gépünkkel is foglalkozni. Nagyon örülök, hogy sikerült őt megszereznünk, mind a személyével, mind a szakértelmével rengeteget tett a csapathoz, és mindenképpen az egyik legfontosabb láncszeme a jelenlegi McLarennek.”

Andreas Seidl, Team Principal McLaren

Andreas Seidl, Team Principal McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Még a paul ricardi hétvége előtt reklámozta nagy lendülettel a Renault csapata saját fejlesztési csomagját, amelytől bevallottan azt várták, hogy pont a McLarenektől lépnek el , ez  azonban annyira nem jött be, hogy tisztán mögöttük végeztek a hétvégén, a kérdés, hogy ez mennyire nyugtatja meg Andreas Seidlt?

„Sokszor kérdezték már ezt tőlem, de mi őszintén szólva nem a Renault-ra összpontosítunk. Persze, szoros a küzdelem a középmezőnyben, és szeretnénk ennek az elején maradni, azonban mi a Renault helyett azt az 1-1,5 másodperces hátrányt szeretnénk ledolgozni, ami köztünk, és az élen állók között van, és valószínűnek tartom, hogy ezzel a franciák is így vannak.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már keményen csapatják a Red Bull Ringen: égnek a gumik!
Következő cikk Gasly: „Én vagyok az első, aki nem elégedett a teljesítményemmel...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország