A McLaren egy nagyon eltérő csomaggal készül Ausztráliára

Ez nyilvánvalóan a hűtési rendszerre is igaz, de új aerodinamikai elemeket is kap majd az MCL33.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Az elmúlt napok nem úgy sikerültek a McLaren számára, mint azt szerették volna. A technikai hibák sok időt elvettek a csapattól a pályán, de ma Stoffel Vandoorne több, mint 150 kört tesztelt, ami maga volt a „mennyország” a legendás F1-es istálló számára.

A belga pilóta a hiper-lágy gumikon a 6. legjobb időt autózta, de nem volt tőle messze a két Renault az 5. és a 4. helyen.

„Nagyon örültünk, hogy gyakorlatilag nagyobb gondok nélkül tesztelhettünk a mai napon. Mindig fontos, hogy kint legyünk a pályán, és sok kilométert tegyünk meg, ami ma sikerült is. Igen, voltak gondjaink korábban, de egy pillanatra sem estünk pánikba, még akkor sem, ha rajtunk kívül sokan sok kilométert teszteltek.”

„Örülök, mert ma egy versenyszimulációt is volt lehetőségem teljesíteni a csapattal, ami mindenki számára fontos volt. Ezen idő alatt gyakorlatilag mindent letesztelhetsz, kezdve a hűtéssel, a gumikkal, a rendszerekkel. Ilyenkor nagyon sok adatot kapunk az autóról, ami hasznos, és segít abban, hogy a hibákat kijavítsuk.”

„Hogy őszinte legyek, minden nagyon simán ment a szimuláció során, és nem ért meglepetés, vagy probléma. Szóval elégedett vagyok, és örülök, hogy minden simán ment. Az autót továbbra is jónak érzem, és a mai teszt csak megerősített ebben. Nyilvánvalóan még van pár dolog, amit Melbourne előtt ki kell javítanunk, vagy dolgoznunk rajta, de sok új dolog érkezik még az autóra, ami szintén jó hír.”

„Holnap, az utolsó napon Fernando ül autóba, aki szintén sokat fog menni. Bízom benne, hogy vele is minden rendben lesz. Az azonban biztos, hogy a Melbourne-ben bevetésre kerülő csomagunk igencsak más lesz, mint amivel itt dolgozunk. Kíváncsian várom a folytatást.”

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33, pit stop action
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33, pit stop action
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
10

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Calderón: még idén F1-autót fogok vezetni!
Következő cikk Rá sem lehet ismerni a Hondára: közel 170 kör a Toro Rossóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország