BRÉKING

A McLaren eddig betartotta az ígéreteit, de a Honda még sokkal tartozik!

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier a német AMuS-sal készített exkluzív interjút, melyben szóba jött a Honda, a McLaren és Fernando Alonso is.

Hol áll a McLaren-Honda?

„A McLaren oldaláról tartjuk a tervet. A motor oldaláról még nem, viszont jó jelek vannak, amik azt mutatják, hogy előreléptünk. A második teszthéten legalább mentünk és az autót is fejleszteni tudtuk. Tavaly ez lehetetlen volt.”

A motor korábbi gyengeségei az új erőforrásban is megvannak?

„Nem, ezt így nem mondanám. Most egy evolúcióban vagyunk. Próbáljuk megoldani a problémákat.”

Tavaly az egyik legnagyobb probléma az elektromos teljesítmény felhasználása volt. Ezt megoldottátok?

„Igen. Az elektromos teljesítmény sokkal jobb most.”

Alonso és Button köridejei mit tükröznek a riválisokhoz képest?

„Alonso a leggyorsabb körét még az MP4-31 első verziójával teljesítette. A hatodik tesztnapon kezdtünk el új alkatrészeket felszerelni az autóra. A gép még nem tart ott, ahol szeretnénk. A motor nem érte el a számokat, amiket 2016-ra kitűztünk magunk elé. Melbourne-ig tehát a köridők is homályosak maradnak. Pontosan még nem tudjuk, hogy hol állunk. Fernando úgy véli, hogy idén pár dobogós helyezés elérhető lesz a számunkra. Ez szerintem is meglehet.”

A motorfejlesztésben nagyobb a szabadság. Ez segíthet a Hondának?

„Segít, de két éves lemaradást a Mercedeshez képest nem olyan egyszerű ledolgozni.”

A barcelonai teszten a motor már a melbourne-i zsetonállással ment?

„A zseton szempontjából már a melbourne-i motorral mentünk, viszont a szoftveren még dolgozunk a szezonnyitóig. Attól még sok teljesítményt várunk, akár 30 lóerőt is. A háttérben már persze több zsetont is felhasználtunk, hiszen a 2016-os erőforrást már 2015-ben is fejlesztettük. Nem azt mondom, hogy a Mercedest legyőzzük, de még rengeteget tudunk javulni.”

A Honda elzárkózva dolgozik Japánban. A japánok már nyitottabbak?

„Ott dolgoznak, így ez mindig is egy logisztikai kihívás elé állít minket. A munka egy részét azonban már Nagy-Britanniában, Milton Keynes-ben végezzük el.”

Alonso azt mondta, hogy a McLaren Spanyolországban a mezőny legjobb kasztnijával állt elő. Ez az optimizmus honnan jött?

„Eddig mindent betartottunk, amit ígértünk. A szimulációkban láthatja, hogy mit tervezünk. Bízik a számokban, és amit eddig látott, az tetszik neki. A McLarennél az a célunk, hogy biztosak legyünk benne: a lehető legjobb autóval állunk elő a pályán. Az autó az én felelősségem. A motorba nincs beleszólásom.”

Alonso ambiciózus célokkal vág neki az új szezonnak. Dobogókról és futamgyőzelmekről beszél. Tényleg egy időzített bombáról van szó?

„Nincs semmi extra nyomás. Nyerni akarunk mi is, nem csak Fernando. A McLarennek nyernie kell. Ha a Hondát idén felhozzuk egy bizonyos szintre, és a mezőny egyik legjobb autójával állunk elő, akkor Fernando újra boldog lesz.”

Jost Capito milyen szerepet játszik a csapat életében?

„Nem tudom, erről Ron Dennist kellene megkérdezni. Az Ő tapasztalata mindenképp segít majd a McLaren Csoportnak. A McLaren Racing csak egy része ennek. Sok tapasztalata van a nagy autógyártókkal. Ez hasznos lehet a Honda esetében.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es Amerikai Nagydíjnak Watkins Glen adhat otthont?!
Következő cikk Bottas: „Az idei Williams sokkal erősebb, jó lenne vele nyerni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország