BRÉKING

A McLaren dühös a Ferrarira, akik megszegték a szavukat: újabb botrány?

A wokingi istálló boldogtalan, miután a Ferrari leszerződtette az FIA egyik legfontosabb szakemberét, aki hamarosan teljes munkaidős állásban fog az olaszoknak dolgozni.

Laurent Mekies, FIA Safety Director looks at Ferrari SF70-H with cockpit shield

Fotót készítette: Sutton Images

Pár hónappal ezelőtt a Renault verte ki a biztosítékot azzal, hogy megállapodást kötött az FIA technikai vezetőjével, aki minden fontos információval és titokkal rendelkezik a mezőnyt illetően. Sok időnek nem kellett eltelnie ahhoz, hogy egy újabb nagyobb név távozzon a szövetségtől.

Mint arról korábban beszámolhattunk, Laurent Mekies is távozik az FIA-tól, és hivatalosan szeptember 20-tól már a Ferrarinak fog dolgozni. Az FIA-mérnök közvetlen Mattia Binotto technikai főnöknek fog jelenteni.

Az FIA és az F1 Csoport között egy olyan megállapodás született, amely szerint az ehhez hasonló szerződtetések esetén 12 hónap után állhatna munkába az adott szakember az új munkaadójánál. Ez az időszak a Ferrari esetében gyakorlatilag most a felére csökkent.

Eric Boullier, a McLaren sportigazgatója a Motorsport.com kérdésére elmondta, nagyon nem örülnek a történteknek.

„Nagyon elégedetlenek vagyunk az FIA-t illetően, hogy még egy kulcsfontosságú alkalmazottat veszítettek el egy másik csapat javára. És ez különösen igaz azok után, hogy a legutóbbi stratégiai csoport találkozóján minden csapat megállapodott abban, hogy az FIA elhagyásától számított 12 hónapon belül egyetlen egy csapat sem alkalmazhat kulcsfontosságú technikai tagot a szövetségtől.”

„A Ferrari ezzel megszegte ezt a megállapodást, és az FIA sem tett eleget ennek.”

Más csapatok is hasonló véleményen vannak, mint a McLaren, akik azonban egyelőre nyilvánosan még nem szólaltak fel az esetet követően, de minden bizonnyal hamarosan ez is meg fog történni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz szerint 2020-ban már a bajnoki címért harcolhat a Renault-val
Következő cikk A Mercedes nagyon magabiztos, nem volt szükségük a hiper-lágy gumi tesztelésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország