A McLaren csapatfőnöke szerint felül kell vizsgálni a büntetőpontok rendszerét

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nem tartja helyesnek, hogy az F1 büntetőpontokra vonatkozó szabályrendszerének köszönhetően Lando Norris mindössze két egységre került az egy futamos eltiltástól. A német nehezményezi versenyzője Osztrák Nagydíjon kapott büntetését.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A versenybírák az Osztrák Nagydíjon bűnösnek találták Lando Norrist Sergio Perez leszorítása miatt. A két versenyző a futam első körében haladt fej-fej mellett. 

Az 5 másodperces büntetés mellett Norris két büntetőponttal is gazdagodott, így már 10 egység áll a neve mellett, aminek köszönhetően mindössze 2 pontra került az egy futamos eltiltástól. 

A fiatal brit számára jó hír, hogy a tízből két pontja a 12 hónapos szabály miatt már a soron következő Brit Nagydíj előtt elévül. Csapata, a McLaren azonban nem elégedett a kialakult helyzet miatt. 

Még több F1 hír:

A wokingiak csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a büntető pontok rendszerét felül kellene vizsgálni. A német szakember szerint nem helyes, hogy valaki Norrishoz hasonlóan néhány ártatlan manővernek köszönhetően az eltiltás szélére kerüljön. 

"Szerintem át kellene vizsgálnunk a rendszert" - kezdte Seidl. "Szerintem abban mindannyian egyetértünk, hogy egy ehhez hasonló eset következtében nem szabadna, hogy felmerüljön az eltiltás lehetősége."

Seidl azzal sem értett egyet, hogy Norris Perezzel szembeni manővere egyáltalán büntetést vont maga után, különösen, hogy a bírák között az egykori F1-es versenyző Derek Warwick is helyet kapott. 

"Szerintem épp ilyen küzdelmet szeretnénk látni a futamok alatt. Szerintem Lando mindent jól csinált, ráadásul a verseny legelején jártunk, amikor még mindenki pozíciókért küzdött."

"Nem csinált semmi ostobaságot, nem vetődött be vagy ilyesmi. Checo mellett volt, talán még előtte is. Tényleg nem értem a döntést." 

"Azt sem értem, hogy érthetnek egyet vele a bírák közt helyet foglaló ex-versenyzők, akik pontosan tudják, mi történik egy verseny első körében. Kíváncsi leszek, mit mond majd Michael [Masi, versenyigazgató] ezzel kapcsolatban. 

Norris korábban azért kapott büntetést Bakuban, mert a piros zászló ellenére nem hajtott az első lehetséges alkalommal a bokszba. Masi akkor úgy fogalmazott, ezzel a szabállyal a versenyzők már gokartos koruk óta tisztában vannak. Seidl most erre reflektálva hozta fel, hogy nem ez az egyetlen szabály, aminek már egy gokart-versenyző is tudatában van. 

"Michael szavait idézve, már a gokart-versenyzők is tudják, hogy ha a verseny első körében a külső íven próbálkozol, akkor a kavicságyban kötsz ki. Nem panaszkodhatsz amiatt, aki az ideális íven fordult."

"Nagy kár, mert jó eséllyel egy második hely ment el rajta, ráadásul a két büntetőpontnak köszönhetően Lando közel került az eltiltáshoz."

"Meg kell vizsgálnunk, helyes-e ez a jelenlegi pontrendszer" - vonta le a következtetést a McLaren csapatfőnöke. 

Toto Wolff elmondta, mennyit veszített Hamilton sérült autója miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso "hülyén" érezte magát, amiért betartotta a szabályokat
Következő cikk Marko: „Perez több büntetőmásodpercet kapott, mint ahány pontot szerzett”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország