A McLaren azt akarja, hogy a csapatok titkos szavazással döntsenek a szabálymódosításokról

A McLaren amellett érvel, hogy a sportág azonnal váltson titkos szavazásra a döntő F1-es kérdésekben, mert ezzel meg lehetne akadályozni, hogy bizonyos istállók úgy érezzék, egy megadott módon kell leadni a voksukat.

Zak Brown, CEO McLaren Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

A wokingi bázisú csapat már egy ideje nem szimpatizál azzal a trenddel, hogy egyre többen lépnek valamilyen szintű partnerségre a mezőnyben, mert szerintük az lenne a legjobb, ha tíz teljesen független konstruktőr venne részt a bajnokságban.

A McLaren ügyvezetője, Zak Brown a csapat weboldalának írt egy hosszabb cikket, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy szerinte itt az idő, hogy az FIA közbelépjen és véget vessen a szövetségeknek.

Úgy véli, hogy ez nemcsak a pályán zajló történésekre káros, de emiatt egyes alakulatok rá vannak kényszerítve arra, hogy olyan szabályváltoztatásokat is megszavazzanak, amelyek nem szolgálják feltétlenül az ő érdekeiket, de a partnerükét igen.

Még több F1 hír:

„Jelen esetben a sport jövőjéről hozott döntéseket egy kisebbség is megakadályozhatja, ezt pedig még inkább nehezíti a tény, hogy egyes csapatok szavazóereje a velük kapcsolatban álló partnerek irányába tolódik el.”

„Még arra is voltak példák, hogy egy ügyfélcsapat, hogy elégedetté tegye a nagyobb partnerét, olyan dolgokat szavazott meg, amelyek egyértelműen nem kedveztek nekik. Ez nem sport. Ez nem arról szól, hogy a rajongók vannak az első helyen.”

„Ezt a helyzetet valahogyan kezelni kell, ezért azt akarjuk, hogy vezessék be a titkos szavazást minden F1-es bizottsági találkozón azonnali hatállyal. Más sportok esetében a szabályhozó testületnek megvan az ereje, hogy kormányozzon, mert mindig azt helyezik előtérbe, hogy mit kíván meg a sport érdeke, és ennek a Forma–1-ben is így kéne lennie.”

 

„A szavazási folyamatok megváltoztatása rugalmasabb döntéshozatalhoz vezetne, ami pedig végső soron a szurkolók érdekeit szolgálná, miközben maga a sport és a résztvevői is jól járnának” – írta Brown.

Ahhoz, hogy az idei évben szabályváltoztatásokat hajtsanak végre, abszolút többségre van szükség, tehát a megszerezhető 30 szavazatból 28-at a kezdeményezésnek el kell hódítania. A csapatok közti szélesebb partnerséggel kapcsolatban Brown elmondta, nem hiszi, hogy ez a megfelelő irány a csapatok számára.

„A csapatok viszonyának erősödése egészségtelen a sport szempontjából. Nem a verseny érdekét szolgálja, ha két vagy három rivális megosztja egymás közt az eszközöket, valamint stratégiai szempontból igazodik egymáshoz.”

Még több F1 hír:

„A Forma-1 egyik nagy alapelve a többi versenysorozattal szemben, hogy a konstruktőrök között is nyílt a verseny. Nem szeretném, ha csökkenne az F1-ben szereplő csapatok száma, de a csapatok közti kapcsolat továbbra is gond marad, mert nem támogatják az egyenlő versenyfeltételeket.”

„Ez az a terület, ahol további változtatásokat kell végrehajtania a Forma-1 irányításának. A Forma-1-ben mindig is voltak összeférhetetlenségek, és nem valószínű, hogy ez bármikor is megváltozik, szóval még fontosabb, hogy az F1 és az FIA, akiknek nincs nagyobb céljuk a sport sikerénél, az F1 érdekeinek legjobb döntéseit hozzák meg.”

A Honda utolsó nagy feladata…


Egy komoly bukás részese volt Claudia Hurtgen az ABT Cupra autójában az Extreme E első versenyhétvégéjén, a Desert X Prix-n, de szerencsére nem esett baja a versenyzőnőnek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „A tény, hogy minden futamot megnyerhetünk, elméletben nyugodtabbá tesz minket”
Következő cikk Perez Verstappenről osztotta meg az érzéseit: A holland más, mint ahogyan a médiában írják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország