BRÉKING

A McLaren az utolsó nagydíjig fejleszteni fogja az MP4-30-at

A McLaren mindenki legnagyobb meglepetésére ma azt a közleményt adta ki, hogy a 2015-ös szezon legutolsó versenyéig fejleszteni fogják az autójukat, hogy a rajtrács végéről egészen a futamgyőzelemig eljussanak.

A McLaren idén már Honda erőforrásokkal küzd a mezőnyben, így a valaha volt legsiralmasabb szezonkezdetét tudhatja a patinás csapat a háta mögött – az első négy verseny alatt még egy pontot sem sikerült szerezniük.

A jövő évi szezonban a szabályok relatíve ugyanazok maradnak, az erőforrás sem változik most már, így a McLaren vezető tervezőmérnöke szerint az a munka, amit idén elvégeznek, jövőre kifizetődik majd.

„A 2016-os szabályok nem változnak jelentősen – és jelenleg egy új erőforrást integrálunk az autóba, hiszen a Mercedesről Hondára váltottunk a két szezon között. Most már csak fejlődnünk kell.” – mondta a műszaki igazgató, Matt Morris a McLaren hivatalos weboldalán.

„Sok minden, amit idén megtanulunk a pályán, a jövő évi autónál is hasznunkra lesz.”

A vezető mérnök, Peter Prodromou, aki tavaly év végén érkezett a Red Bulltól, hozzátette: „A jövő évi autó az idei evolúciója lesz, szóval az utolsó versenyig fejleszthetjük az autót.”

A McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier szintén örül a friss hozzáállásnak. Eddig a fejlesztések, amiket pályára vittek sokkal sikeresebbek, mint 2014-ben.

„A teljes kultúrában, és filozófiában komoly változás következett be.” – mondta Boullier.

„A vállalat minden szintjén egyértelmű az irányítás. Kitűztük az irányt, és az emberek is ezt követik.”

„A hozzáállás abban változott, hogy eddig megmondtuk az embereknek, hogy mit hogyan kellene csinálni, most pedig megkérdezzük őket. Bevontuk őket is, és megosztjuk a véleményünket, és az ötleteinket egymással.”

„A legfőbb eredménye ennek az új hozzáállásnak, hogy a dolgozók magukénak érzik az autókat. Így motiváltabbak és érdekeltebbek az eredményeket illetően.”

„Hogy egy példával is szemléltessem, a frissítések fele tavaly nem működött a pályán; idén ezt 10%-ra csökkentettük.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1-es motorkérdés sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk - Miért is?
Következő cikk Audi: A Forma-1 nem szerepel a terveink között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország