A McLaren az F1 erősorrendjében is dominált, Leclerc egy helyet javított

Az Olasz Nagydíjat követően az F1.com hat szakértőből álló csapata frissítette az erősorrendjét, és nem meglepő módon a két legmagasabb értékelést a monzai hétvégére Daniel Ricciardo és Lando Norris kapta.

Daniel Ricciardo, McLaren, 1st position, performs a shoey on the podium

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ahogy azt már megszokhattuk, a futamok után az F1.com hat szakértője mindig frissíti az erősorrendjét, és ez monzai verseny után sem volt másképp. Rendkívül meglepő módon Daniel Ricciardo tudott győzni a futamon a csapattársa, Lando Norris előtt, ennek ismeretében pedig az már nem meglepő, hogy ők kapták a legmagasabb értékelést.

Ricciardo a maximális 10 pontból 9,8-at „zsebelt be”, kilenc pont felé pedig rajta kívül Norris (9,3) és a mezőny végéről felzárkózó Bottas (9,2) jutott.

Leclerc teljesítménye 8,7 egységet ért a szakértőknél, a Williamsszel újra pontot szerző Russell pedig 8,2 pontot kapott. A top 10-be a két világbajnoki rivális, Verstappen (7,3) és Hamilton (7) is befért.

Még több F1 hír:

Alonso 7,5, Latifi 7,2, Sainz pedig 6,8 pontot kapott a „bíráktól”, tehát az ő olaszországi teljesítményüket is pozitívan értékelte az F1.com szakértői brigádja.

Összesítésben nem alakult át jelentősen a sorrend, továbbra is Verstappen és Norris foglalja el az első két helyezést, Hamilton viszont Leclerc ismét beérte, így a harmadik helyen holtverseny van 14 verseny után.

Ricciardo viszont a múlt heti „performansza” után az összesített top 10-ben találta magát, jelenleg átlagban 6,7 pontja van, tehát az élmenőktől továbbra is távol van, azonban az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

1. Max Verstappen 9 pont
2. Lando Norris 8,6 pont
3. Lewis Hamilton 8,1 pont
3. Charles Leclerc 8,1 pont
5. Pierre Gasly 7,8 pont
6. George Russell 7,7 pont
7. Carlos Sainz 7,5 pont
7. Fernando Alonso 7,5 pont
9. Esteban Ocon 6,9 pont
10. Daniel Ricciardo 6,7 pont

Schumacher szerint Bottas a kulcs Hamilton világbajnoki győzelméhez...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Akár hét sprintkvalifikációs hétvége is lehet egy szezonban
Következő cikk Az olasz kormány segítségét kérik, hogy Giovinazzi az F1-ben maradhasson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország