A McLaren átlagosan 16 pontot szerzett futamonként, de még ez sem elég

Andrea Stella, a McLaren versenyigazgatója elárulta, hogy nem számítottak arra, hogy bizonyos körülmények között még a Mercedesszel is felvehetik a harcot idén, ugyanakkor még így is meg kell küzdeniük a harmadik helyért.

A McLaren átlagosan 16 pontot szerzett futamonként, de még ez sem elég

A McLaren a tavalyi évben remek teljesítményt felmutatva képes volt előrelépni a konstruktőri bajnokság TOP 3 csapata közé, és habár az idei évben még jobb formában vannak, még így sem biztos, hogy képesek lesznek megtartani a tavalyi előkelő pozíciójukat.

„Harmadiknak lenni nagy eredmény, egy kissé meglepetésszerű volt az év (2020), a Racing Point alakulatával harcoltunk” – jelentette ki Andrea Stella a Motorsport.com-nak. „Ez van most az idei évben, a Ferrarival harcolunk, amely nyilvánvalóan nagyszerű csapat, nagy a tiszteletünk irántuk.”

„Realisztikusan közelítjük meg, hogy elérhető-e a harmadik hely, mivel a szükséges pontok aránya nagyon magas idén. Versenyenként átlagosan 16 pontot szereztünk (Magyarország előtt), ami egy meglehetősen ambíciózus eredmény.”

Még több F1 hír:

Érdekes helyzet állt elő azzal, hogy habár a McLaren még a tavalyinál is erősebb teljesítménnyel volt képes előállni az idei szezonra, ennek ellenére a harmadik helyért folytatott harcban egyelőre lépéshátrányba kerültek a Ferrarihoz képest. Ugyanakkor közelebb vannak az élmezőnyhöz, mint várták.

„Egy kicsit meg vagyunk lepve, hogy néhány versenyen közelebb vagyunk a Mercedeshez és a Red Bullhoz” – tette hozzá Stella. „A második versenyen például Ausztriában nagyon, nagyon közel voltunk a pole-hoz, valamint a futamon is nagyon gyorsak voltunk, míg a Red Bull és a Mercedes általában előrébb van a többiekhez képest.”

Newey: A télen elvégzett munka meghozta a gyümölcsét

megosztás
hozzászólás
Marko: Zandvoort remek hely, de nem lesz sok előzés

Előző cikk

Marko: Zandvoort remek hely, de nem lesz sok előzés

Következő cikk

Russell: Úgy érzem, készen állok arra, hogy a világbajnoki címért harcoljak!

Russell: Úgy érzem, készen állok arra, hogy a világbajnoki címért harcoljak!
Hozzászólások betöltése