A McLaren akár Piastrit is bevetheti, ha Ricciardo kidőlne

Az Alpine tartalékversenyzője és a Formula 2 regnáló bajnoka, Oscar Piastri csatlakozott azon pilóták közé, akik készenlétben állnak a McLaren csapatánál egy esetleges 2022-es beugrásra, amennyiben az állandó versenyzőikkel történne valami.

Oscar Piastri, Reserve Driver, Alpine F1 Team

Fotót készítette: LAT Images

A wokingiak a 2021-es idény eleje óta alkalmazzák ugyanazokat a tartalékosokat, mint a Mercedes, vagyis Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries közül választanának, amennyiben úgy adódna a helyzet. Mellettük még a korábbi Force India-pilóta és jelenlegi F1-es szakértő, Paul di Resta is bevethető.

Az Alpine azonban most némileg talán meglepő módon bejelentette, hogy Piastri a McLarennél is szolgálatba állhat, ha úgy hozza a helyzet.

Még több F1 hír:

„Hogy a lehető legtöbb lehetőséget biztosítsuk a fiatal tehetségeinknek, megegyeztünk a McLarennel, hogy amennyiben egyik versenyzőjük nem tud rajthoz állni, akkor az Alpine tartalékosát, Oscar Piastrit is bevethetik” – olvasható a franciák közleményében.

„Oscar továbbra is teljes mértékben az Alpine alkalmazásában áll, és megtartjuk szolgálatainak elsődleges jogát.” Ez a hír azok után érkezett, hogy pénteken kiderült, Daniel Ricciardo nem csupán egy szokványos megbetegedéssel küzd, hanem elkapta a koronavírust, ami miatt nem is vehetett részt a bahreini teszten.

Piastri honfitársa most karanténban van, de elmondása szerint már jobban érzi magát, és a jövő hétvégére fókuszál, Andreas Seidl csapatfőnök pedig kijelentette, hogy bízik Ricciardo mihamarabbi visszatérésében.

 

Mielőtt bejelentésre került volna Piastri esetleges szerepvállalása, De Vries lehetett volna a McLaren elsődleges opciója, amennyiben Ricciardo mégsem tud jövő hétvégén versenyezni, hiszen Vandoorne és Di Resta Sebringben lesznek az IMSA/WEC szezonnyitóján.

De Vries viszont Bahreinben lesz, az ő esetében azonban a Mercedesnek van elsődleges opciója az alkalmazására, így ha Ricciardo tényleg nem tudna elindulni a futamon, akkor Piastri helyettesíthetné őt.

Hogy erre mennyi esély mutatkozik, az persze kérdéses, de az látszik, hogy az Alpine igyekszik minél több lehetőséget biztosítani védencének, ha már állandó ülést nem tudtak neki adni 2022-re saját csapatuknál.

Verstappen továbbra sem fog sokat szerepelni a Drive to Survive-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint nem tudnának jelenleg győzelmekért harcolni
Következő cikk Verstappen volt a leggyorsabb a szombati napon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország