A McLaren addig nem pihen, amíg nem az övék az első két hely

megosztás
hozzászólás
A McLaren addig nem pihen, amíg nem az övék az első két hely
2019. ápr. 17. 9:56

A biztató jelek ellenére a McLaren Kínában lemaradt a pontszerzésről, a csapat sportigazgatója pedig tisztában van vele, hogy még hosszú az út a felzárkózás során.

A wokingiak nem zártak valami parádés évet tavaly, főleg a szezon második fele volt siralmas a McLaren számára, amely teljesen kicserélődött a pilóták terén, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne helyére Lando Norris és Carlos Sainz jr. érkezett. A duó a 2019-es szezon első három futamán csak egyszer ért célba pontszerző helyen, Sainz pont nélkül áll, Norris Bahreinben lett hatodik, míg a hétvégén, a Kínai Nagydíjon például a két McLaren már a rajt után bajba került a Danii Kvjattal való ütközés miatt.

Ennek ellenére érezhető pozitív hatás idén, de Gil de Ferran sportigazgató jól tudja, hogy hosszú út vár még a brit csapatra. "Úgy érzem, hogy ez az autó egy kis előrelépés a tavalyi évhez képest, de nincsenek illúzióink. Tudjuk, hogy még sok munka vár ránk. Ezt mondtam már a téli tesztek előtt is, és most, három futamot követően is, hosszú az út még előttünk" - véli a sportigazgató.

Még több F1 hír:

A McLaren motorpartnere a Renault, amelynek gyári pilótái idén többször is megbízhatósági problémákkal küzdöttek, ám De Ferran nem aggódik az erőforrás miatt.

"Úgy gondolom, hogy a Renault remek munkát végzett ebben az évben az erőforrással, és egy jelentős lépést tettek előre, egy versenyképes hajtásláncot szállítottak le" - monda De Ferran, aki a felzárkózás terén más elveket vall, mint amikor még maga is versenyző volt. "A cél az előrelépés, mindegy, ki áll előttünk. Sokan, még versenyzői időszakomban én is, egy ellenfelére koncentrál, amikor előre tekint. De most nem így gondolkozom. Csak mint egy csapat tudjuk kontrollálni a helyzetet, és nincs pihenő, amíg nem a miénk lesz az első és a második hely" - mondta eltökélten De Ferran.

"Mindent lépésről lépésre veszünk a feladatok közül, ahogy éppen jönnek, minden helyzetből ki akarjuk hozni a maximumot" - tette hozzá a McLaren sportigazgatója.

Következő cikk
Häkkinen nem érti, miért játszadozik a Ferrari Leclerccel és Vettellel

Előző cikk

Häkkinen nem érti, miért játszadozik a Ferrari Leclerccel és Vettellel

Következő cikk

A Liberty Media utolsó percben szervezett meetinget: a Ferrari lemaradt

A Liberty Media utolsó percben szervezett meetinget: a Ferrari lemaradt

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Kínai Nagydíj
Csapatok McLaren Vásárlás
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről