A McLaren a tripla végre esküszik, ahogy a riválisok többsége is

megosztás
hozzászólás
A McLaren a tripla végre esküszik, ahogy a riválisok többsége is
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. febr. 21. 10:49

A Mercedes nem rejtette véka alá, hogyan képzelik a kipufogók leosztását, rögtön megmutatták a motorhang prezentálása alatt. A McLaren is villantott ma, az MP4-31 esetében is ez a befutó elképzelés, és a középső cső, egy további osztást kapott. A Ferrari és a Williams esetében a neten terjedő nagyítások alapján ugyanerre a felépítésre lehet számítani, és a két istálló egyelőre nem mutatja meg a gépek hátulját.

A Williams szakembere, Pat Symonds 12 százalékos hangerőugrást remél a rendszertől, aminek lényege, hogy a megkerülőszelep külön csöveket kaphat. A Red Bullnál nem túl optimisták, szerintük mindez nem jár jelentős hatással, ahogy a Mercedes embere, Paddy Lowe sem tekint rá komoly technikai változásként.

Andy Cowell, a Mercedes AMG HPP ügyvezetője elmondta, a hibrid korszak 2014-es indulása óta tisztában voltak vele, hogy a hangerő csökkent azok számára, akik a lelátókon vagy otthon nézik a futamokat, szóval az FIA alaposan megvizsgálta a kérdést, rájöttek, a gond azzal van, hogy a megkerülőszelepet a fő csőbe vezették bele. „Ha nyitva van a megkerülőszelep, akkor az vakvágány. Hangtompítóként szolgál a kipufogóban. Ez a kialakítás már a múlt, most van egy kipufogónk mindenféle tompító nélkül, aminek javítania kellene a motor hangját”- mondta Cowell.

Következő Forma-1 cikk
A Haas Racing tegnap már megtette első installációs körét a pályán!

Előző cikk

A Haas Racing tegnap már megtette első installációs körét a pályán!

Következő cikk

Mercedes: minden ügyfél megkapja az új motort, ami egy technológiai mestermű

Mercedes: minden ügyfél megkapja az új motort, ami egy technológiai mestermű

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING