A McLaren a nagy kudarc után teljesen másképpen fejleszti az új autóját

Erről Lando Norris, a McLaren-Renault újonca számolt be, aki bízik az előrelépésben és minden futamon le akarja győzni a spanyol csapattársát.

Lando Norris, McLaren MCL33

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A McLaren 2018-ban is egy nagyon gyenge idényt zárt. A csapat az élmezőnybe várta magát a Renault motorjával, de csalódniuk kellett. A kasztni messze nem volt olyan versenyképes, mint azt gondolták. Fernando Alonso az év végén távozott is, akinek a helyét Carlos Sainz Jr. vette át, míg Stoffel Vandoorne autójában az újonc Norris folytatja.

Még több F1 hír:

A wokingiak a hondás időszakuk óta a legjobb esetben is csak az erősebb pontszerzésért harcolhatnak a középmezőnyben, de ez is ritkán sikerül. Norris azonban bízik a csapatban, mely sokat tanult a tavalyi idény alatt. A reális cél számukra azonban így is csak a konstruktőri negyedik hely lehet.

„Soha nem könnyű az autó fejlesztése a Forma-1-ben. Ez egy rendkívül összetett feladat, amiben nagyon sok ember érintett. Néha nagyon jónak tűnnek a dolgok a szélcsatornában és a különböző szimulátoros teszteken, de a pályán már mást kapsz. A dolgok mindig változhatnak, és soha nem lehet biztos a dolgodban. Emiatt is van szükség arra, hogy mindent a lehető legjobban csináljunk és tanuljunk a hibákból.”

„A McLarennél ezen a területen nagy változások történtek. A csapat másképpen közelíti meg a dolgokat a fejlesztések területén. Ez pedig kifizetődhet a 2019-es szezon során. Sokszor az egészen kis dolgok jelentik a nagy változást. Bízom a csapatban és abban, amit csinálnak. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk előrelépni. A célunk ugyanaz: a McLarent az élmezőnyben akarjuk látni.”

Norris célja az, hogy Sainzot minden időmérőn és futamon legyőzze. Ez valahol irreális célnak is hangozhat, de mindez azt is jelzi, hogy a britnek mekkora az étvágya.

„Minden időmérőn és versenyen le akarom győzni őt. Ez egy irreális célnak hangozhat, de a lehető legjobb munkát akarom végezni, és annyira felkészülni, amennyire csak lehetséges, hogy készen állhassak erre. Nyilvánvalóan szeretném legyőzni Carlost, ami a célom is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardónak úgy örült a Renault, mint Alonso két bajnoki címének
Következő cikk A Racing Point elveszítheti a Force India legnagyobb erősségét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország