A McLaren a költségsapka nehézségei ellenére is gőzerővel dolgozik, de…
A wokingi istálló továbbra sem adta fel, hogy minél jobb formába hozza 2022-es masináját, bár a komolyabb fejlesztésekre egyelőre várniuk kell még, köszönhetően elsősorban a költségvetési limitnek és a megnövekedett kiadásoknak.

A McLaren az egyik olyan csapat, amely már nyíltan beszélt arról, hogy vélhetően nem fogják tudni tartani magukat a 140 millió dolláros felső határhoz, és addig nem is akarnak komoly összegeket költeni, amíg nem tudják biztosra, hogy milyen engedményeket kapnak.
Ezen aggodalmak miatt viszont egyelőre behúzták a kéziféket a fejlesztések terén, miközben a rivális alakulatok továbbra is hoznak újításokat. James Key technikai igazgató viszont kifejtette, hogy a fejlesztések várakoztatása nem jelent egyet azzal, hogy nem is dolgoznak semmin.
„Igazából épp az ellenkezője történik. Úgy tűnik, mintha a szezon már régóta menne, de még csak tíz futam ment le, tehát még a felénél sem vagyunk. Még mindig sokat tanulunk ezekről az autókról, miközben a munka már elkezdődött a háttérben 2023-ra is” – mondta Key.
„Minden, amit ezzel az autóval kapcsolatban csinálunk, a költségvetési limittől függően jövőre is használható lesz. Ez továbbra is friss tudásnak számít, melyet alkalmazhatunk a 2023-as autón. Szóval folytatjuk a munkát. Természetesen már dolgozunk a jövő évi kocsin, és majd látjuk, milyen fejlesztéseket tudunk még hozni idénre.”
„A komoly költségnövekedés problémát jelent. És amikor úgy működsz, hogy éppen csak beférj a limit alá, akkor valahol meg kell húznod a határt, hogy megfelelj a szabályoknak.” Andreas Seidl csapatfőnök eközben arról beszélt, hogy több tényezőn is múlik, mikor tudnak majd újra fejlesztéseket felrakni az MCL36-ra.
„Ez nem kizárólag a költséglimiten múlik. Meg kell néznünk, hogy mit csinálnak a többiek. Nekünk csak azt kell tennünk, ami számunkra helyes ebben a helyzetben a kiadásokat és a csökkentet szélcsatornás időt figyelembe véve, ami elég komoly változás a korábbiakhoz képest.”
„Ki kell találnunk a legjobb stratégiát arra, hogy mikor éri meg pénzt és időt fektetni az új elemekbe. Most ebben a helyzetben vagyunk. Mi továbbra is úgy véljük, hogy harcolhatunk a negyedik helyért a szezon hátralévő részében.”
„Ez az elsődleges célunk, és komoly eredmény lenne, ha sikerülne, mert nem szabad elfelejteni, hogy milyen kemény ellenfeleink vannak” – zárta gondolatát Seidl, kinek szavai azért ettől függetlenül nem a legbiztatóbbak a McLaren szurkolói számára.
2023-ban a Porsche visszatér a sportautózás elitjébe
Perez sosem adja fel, és ez legutóbb is bevált számára
Marko: Verstappent csak Ayrton Senna karizmájához lehet hasonlítani!
A Pirellit is meglepték az abroncsok idei problémái
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.