BRÉKING

A McLaren a Honda miatt komoly veszteséggel zárt 2016-ban

A McLaren Racing adózás utáni 3.2 millió fontos veszteséggel zárta a tavalyi évet, mely a 2015-ös szenvedésük eredménye - ugyanis a konstruktőri bajnokságban komolyan visszaestek, így kevesebb jogdíjat kaptak.

Fernando Alonso, McLaren MCL32 locks up

Sutton Images

2015-ben a csapat 5.2 millió fontos nyereséggel zárt a 188 millió fontos forgalmuk mellett. Azonban a jogdíjak mindig a csapat előző évi teljesítménye alapján kerülnek kiszabásra, vagyis a csapat első hondás éve alatt a forgalom 8 millió fontot esett, és összesen 180 millió fontot tett ki 2016-ban. 

A számok alapján jól látszik, hogy a csapat az ingyenes Honda motorokkal is veszteséggel zárt - még úgy is, hogy elég komoly támogatói összeget tehettek zsebre a japánok jóvoltából. 

A jövő szezonban a McLarennek már fizetnie kell a Renault motorjaiért, de a marketing megegyezések - mint például a Renault márka megjelenése az autókon - valószínűleg csökkentik a kiadásokat.

Persze mindezek ellenére elég egyértelmű, hogy a wokingi istálló hatalmas kihívás elé néz, ha a pénzügyeit a közeljövőben rendbe akarja tenni. Különösen, ha a 2018-as szezonra a jogdíjuk nem nő drasztikusan - lévén, hogy valószínűleg idén is a 9. helyen zárnak a bajnokságban.

A kimutatásokból az is kiderül, hogy a McLaren 23.7 millió fontot költött fejlesztésre 2016-ban, 4.6 millió fonttal többet, mint egy évvel azelőtt, hiszen akkor készültek fel a 2017-es szabályváltoztatásokra. 

A McLaren továbbra is rendkívül pozitív a jövőt illetően - legalábbis Jonathan Neale, a csapat marketingigazgatója elmondása alapján: "A pályán a kasztnink kitűnő eredményeket mutatott a 2017-es szezon során, hiszen jó a korreláció a teszteken és a pályán látott teljesítményünk között."

"Abban is hiszünk, hogy a Renault Sport egy olyan erőforrást bocsát majd a rendelkezésünkre, ami a kasztninkkal együtt lehetőséget kínál, hogy elérjük a céljainkat és a közeljövőben futamokat nyerjünk." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari juniorja azonnal odapirított Wehrleinnak
Következő cikk Még tovább bonyolódik a Mercedes oldalsó légterelőinek kialakítása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország