A McLaren a Honda és az új szakembere miatt is izgatott, de még várni kell

Jonathan Neale ügyvezető is tisztában van vele, hogy az igazán ütős felállás majd 2015-től kezd munkába Wokingban, de az alapokat már előtte le kell fektetni. A McLaren úgy örül a Honda-motor első életjeleinek, mintha egy gyermek született volna.

A McLaren és a Honda csak 2015-ben gurul ki közösen a rajtrácsra, de már nagyjából tíz hónapja dolgoznak intenzíven együtt. A japán cég Suzukában leleplezte az új turbó hangját, amiből az is egyértelműen kiderült, hogy az egység már a próbapadon van.

„Mindez izgalmas, és mindig jó, amikor hallod, hogy beindítanak egy új motort; ez az egész szervezet számára nagyszerű pillanat, és mindenkit elégedettséggel tölt el”- mondta Neale a mai telefonos interjúban. „A Honda minden követ megmozgatott azért, hogy képesek legyenek megépíteni az első motort; megkonstruálják és üzemeljen. Ez egy kicsit olyan – használhatom a szülést metaforaként? -, mint amikor az első kilenc hónapra koncentrálsz, majd rájössz, hogy csak utána kezdődik igazán a kemény munka”- folytatta.

„Miközben már működik valami új, nincsenek illúzióink arra vonatkozóan, milyen sok munkát kell elvégeznünk közösen, hogy képesek legyünk kifejleszteni egy versenyképes egységet: beleértve a motort, az ERS-t, az akkumulátorokat, és minden olyan rendszert, mely ezekhez kapcsolódik. Különösen igaz ez ránk, a McLarenre, mivel két éven belül kétszer is elvégezzük ezt a meglehetősen ambiciózus projektet”- utalt arra, hogy jövőre még a Mercedesszel mennek. „De nagyon izgatottak vagyunk”- ismerte el.

Ami a Red Bulltól igazolt Peter Prodromou-t illeti, ismét megerősítették, hogy szerintük a szakember csak 2015-ben érkezik, mivel a rivális csapat nem fogja elengedi őt idő előtt.

„Peter egy remek srác, és fontos része a műveleteknek. Nem látok okot a Red Bull részéről,  hogy korábban elengedjék. Mi nagyon boldogak lennénk, ha már holnap reggel nálunk kezdene! Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a Red Bull pozícióját – ahogy tesszük azt minden esetben, amikor egy másik szervezettől szerzünk meg valakit”- mondta az ügyvezető. „Tudják, hogy megértjük a Red Bullnál betöltött pozícióját, és teljes mértékben tiszteljük Christian pozícióját. Ki tudja, mi fog történni az év folyamán, de kizárólag a Red Bull dönthet erről –nem a McLaren.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING