Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

A McLaren a 2019-es F1-es szezon előtt: 4064 kilométer – visszatérnek?

megosztás
hozzászólás
A McLaren a 2019-es F1-es szezon előtt: 4064 kilométer – visszatérnek?
Szerző:

A brit csapat számára az idei vízválasztó év lehet a Forma-1-ben, ami által egy másik irányt követhetnek a folytatásban.

A McLaren az egyik legnagyobb múlttal rendelkező istálló a Forma-1-ben. A legendás alakulat azonban már régóta csak a nevében tekinthető top-istállónak. Az eredményeit tekintve nagyon messze van attól, és pillanatnyilag a reális kép alapján 2019-ben sem harcolhatnak a legjobb helyekért.

Még több F1 hír:

A hátrányuk egyszerűen óriási, és már nem gyári támogatással dolgoznak, mint a mercedeses időkben. Ez a támogatás a Honda részéről is megvolt, de az a projekt óriási bukásnak bizonyult. Időközben Fernando Alonso távozott, legalábbis nem versenyez a csapatnak az F1-ben, ahol Carlos Sainz Jr. vette át a helyét. A másik autóban pedig az újonc Lando Norris ült.

A tavalyi autó egyértelműen kudarc volt, hiszen ugyanazzal a motorral a Red Bull és a Renault is sokkal versenyképesebbnek bizonyult. Az MCL34 azonban már teljes mértékben a franciák erőforrása köré épülhetett, így akár sokkal előrébb is kerülhetnek a rajtrácson.

Az autó több tesztnapon is meglepően gyorsnak tűnt, de a szakértők közül sokan azt mondták, ezeket az időeredményeket feltehetően egy könnyű, vagy könnyebb üzemanyag-terhelés mellett érték el. Ausztráliában sokkal többet fogunk tudni.

Az MCL34 összesen 873 kört és 4064 kilométert tett meg a barcelonai teszteken, ami 13,23 versenytávnak felel meg. Ezzel a Haast, a Red Bullt, a Racing Pointot és a Williamst előzték meg.

Alább egy nagyobb képgalériát találhattok az autóról a téli tesztekről, benne a legjobb felvételekkel

Képgaléria az MCL34-ről Barcelonából

Slider
Lista

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 with rear wing vortex

1/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
2/111

3/111

4/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
5/111

6/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
7/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
8/111

9/111

10/111

11/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
12/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
13/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
14/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
15/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
16/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
17/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
18/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
19/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
20/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 sparks

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 sparks
21/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
22/111

Fotót készítette: Stefano Arcari

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
23/111

Fotót készítette: Stefano Arcari

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
24/111

Fotót készítette: Stefano Arcari

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
25/111

Fotót készítette: Stefano Arcari

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
26/111

Fotót készítette: Stefano Arcari

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
27/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
28/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
29/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
30/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
31/111

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
32/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
33/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
34/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
35/111

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
36/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
37/111

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
38/111

39/111

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

McLaren MCL34 nose and front wing

McLaren MCL34 nose and front wing
40/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
41/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
42/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
43/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
44/111

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
45/111

46/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
47/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
48/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 with aero paint

49/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
50/111

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
51/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
52/111

53/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
54/111

55/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
56/111

57/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
58/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
59/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
60/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
61/111

62/111

63/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
64/111

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
65/111

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
66/111

67/111

68/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
69/111

70/111

71/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

McLaren MCL34 nose and front wing

McLaren MCL34 nose and front wing
72/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

McLaren MCL34 rear wing and aero paint

McLaren MCL34 rear wing and aero paint
73/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

74/111

75/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
76/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
77/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 stops on track

78/111

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors
79/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors
80/111

81/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors
82/111

83/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34 with aero paint on front suspension

84/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
85/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
86/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
87/111

88/111

89/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
90/111

91/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
92/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren
93/111

Fotót készítette: Rubio / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren
94/111

95/111

Fotót készítette: Rubio / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, stops in his pit area

96/111

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, stops in his pit area

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, stops in his pit area
97/111

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
98/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
99/111

100/111

101/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
102/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
103/111

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
104/111

105/111

106/111

107/111

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
108/111

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
109/111

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34
110/111

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34
111/111

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Ma 23 éve, hogy Villeneuve berobbant a Forma-1-be: pole, dobogó, leggyorsabb kör

Előző cikk

Ma 23 éve, hogy Villeneuve berobbant a Forma-1-be: pole, dobogó, leggyorsabb kör

Következő cikk

Hamilton Neymarral és Rossival is találkozott: világhíres barátok

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr. , Lando Norris
Csapatok McLaren
Szerző Hujber Dávid